Napról napra

Ki olyan az istenek között, mint te vagy, Uram? Ki olyan felséges, mint te vagy szentségedben? Dicső tetteiben félelmetes, csodákat cselekvő. 2Móz 15,11 (Lk 19,41–48; Róm 1,8.14–16; Zsolt 140) Mózes énekéből való ez a részlet. A nép vele együtt énekelt. Mélyen átérezték és át is élték az Úr felfoghatatlan nagyságát, és e fenségtől megindítva teljes szívükből dicsőítették Istent. Klaus Douglass német lelkész szerint az istendicsőítés: életstílus. Igaza van. A mi keresztény életünknek is jellemzője ez a magatartás?

Most, amikor halljátok szavát, ne keményítsétek meg szíveteket. Zsolt 95,7–8 (Jn 10,27; Róm 11,1–12; Mk 8,1–10) Elveszett helyzetünkben mindig tudatában kellene lennünk: hatalmas kegyelem az, hogy még most is szól hozzánk az Isten. Erre a szüntelenül áradó kegyelemre mindennap figyelnünk kellene, hogy a Szentlélek ereje által felfedezhessük és megláthassuk életünk minden nagyobb horderejű eseményében és apró-cseprő mozzanatában is. Éppen ezért nagyon kell vigyáznunk, hogy ne legyünk keményszívűek, hanem lelkileg-szellemileg nyitottak és az Úr szavára figyelők. Úgy hallgassuk, ahogyan az apostol kéri: szelíden befogadva az igét (Jak 1,21).

Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Józs 1,9a (ApCsel 23,11; Lk 21,5–6.20–24; Mk 8,11–13) Ez a parancs és biztatás nem érne sokat, ha nem ő mondaná. Ő, aki azt ígéri Józsuénak: „Veled leszek, ahogyan Mózessel is voltam. Nem maradok el tőled, nem hagylak el.” (5.vers) A mi Urunk, Jézus ugyanezt ígéri az övéinek: „Én veletek vagyok minden napon” (Mt 28,20). Ha ennek az ígéretnek a valóságát hited által mindennap képes vagy átélni, akkor többé nincs mitől félned: légy bátor és erős!

Az élő Isten megment és megszabadít. Dán 6,28 (Jn 12,47; Jn 4,19–26; Mk 8,14–21) Érdekes módon az bizakodik ebben a szabadításban, aki az oroszlánok vermébe vetteti Dánielt – a király. Bennünk nem csak reménye és sejtése él a szabadulásnak. Bizonyosak lehetünk a szabadításban, mert már elvégeztetett. Urunk mondja: ha a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek (Jn 8,36).

Akik gúnyolódtak a kicsiny kezdet napján, azok is örülni fognak, ha meglátják a zárókövet. Zak 4,10 (Mk 4,31–32; Róm 11,13–24; Mk 8,22–26) A maroknyi visszatért hűséges zsidó csakugyan felépítette az Úr templomát. Ne becsüld le te sem a kicsit, a keveset, a jelentéktelennek látszót, mert sosem tudható, mivé fejlődik Isten tervében mindaz, amit mi értéktelennek ítélünk. Isten munkája sokszor tűnt már jelentéktelennek a történelem folyamán. Elég azonban egyetlen odaszánt élet, hogy rajta keresztül Isten áldása áradhasson ebbe a világba. A te és az én szerény munkám és fáradozásom is beépülhet Isten nagyszerű tervébe, ahol mindennek, ami gazdagítja a teremtést, megvan a maga helye és értéke.

Kiszáradnak-e az idegenben csörgedező hűs patakok? De engem elfelejtett az én népem. Jer 18,14–15 (2Tim 4,2–3a; Lk 23,27–31; Mk 8,27–33) Isten szeretetének az állandóságát hirdeti a természet. De Júda erre nem figyel, és ebből nem okul. El van foglalva saját magával, a gondjaival, a problémáival, s közben elfeledkezik Istenéről. Pedig ha valamikor, akkor éppen most volna a legnagyobb szüksége arra, hogy figyeljen Urára, Istenére, amikor már gyülekeznek körülötte a viharfelhők. Pál írja: ezek példaképpen történtek, és figyelmeztetésül írattak meg nekünk (1Kor 10,11).

Ezért kerülő útra vezette Isten a népet a Vörös-tenger pusztája felé. 2Móz 13,18a (Mk 1,13–14; Zak 12,1–10; Mk 8,34–9,1) Mennyit zúgolódunk, és sokszor lázadozunk sorsunk kerülő útjai miatt. Nem értjük, miért arra vezet minket az Isten. Csak idő múltával látjuk meg és ismerjük fel az értelmét, s visszatekintve átlátjuk sorsunk vonalának mélyebb összefüggéseit. Jó lenne, ha Urunk iránt több bizalommal járnánk az életutunkon, a kerülő utakon is. Nem felejtve el, hogy értünk cselekszik így a mi Urunk.

Pintér Károly