Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 40 - Egyházzenei tanévnyitó és születésnapi köszöntés

Kultúrkörök

Egyházzenei tanévnyitó és születésnapi köszöntés

A kialakult ökumenikus gyakorlat szerint a Zeneakadémia Egyházzenei Tanszékének különböző felekezetű hallgatói a tanév folyamán közösen vesznek részt istentiszteleteken, mégpedig tanévkezdéskor evangélikus, újévkor római katolikus, böjtben pedig református templomban. Az évnyitó vesperásra szeptember 17-én került sor a fasori evangélikus templomban.

A liturgiát Török József, a tantárgy oktatója vezette. Hafenscher Károly, a tanszak másik liturgikatanára két – látszólag ellentétes – zsoltárvers alapján hirdette az igét: ,,Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását!” és ,,Uram, nyisd meg ajkamat, és dicséretedet hirdeti szám.”

De nem csupán a tanévkezdés miatt volt ünnep ez a nap. A Magyar Egyházzene (a Magyar Egyházzenei Társaság szakfolyóirata) úgy döntött, hogy legújabb számát egy jeles évfordulónak szenteli: a hetvenötödik születésnapját ünneplő Trajtler Gábor orgonaművész-lelkészt köszönti publikációkkal. A tanulmányok szerzői – Ferenczi Ilona, Fekete Csaba, H. Hubert Gabriella, Hafenscher Károly, Ecsedi Zsuzsa és Finta Gergely – mindnyájan úgy választották meg témájukat, hogy Trajtler Gábor munkásságához kapcsolódjanak. Ezért került be az összeállításba Ittzés János orgonaszentelési igehirdetése is.

A két alkalom tehát összekapcsolódott: a tanévnyitó előtt Dobszay László és Déri Balázs az új folyóiratszám átadásával köszöntötte Trajtler Gábort, akinek munkássága megkerülhetetlen egyházunk életében.

Kívánjuk, hogy minél többen legyenek, akik e munkát megértik, és méltó módon folytatják!

Ecsedi Zsuzsa