Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 40 - Örökség nyitott kapukkal

Kultúrkörök

Örökség nyitott kapukkal

Az idén immár ötödik alkalommal került sor a szeptemberi „örökséglátogató” hétvégére. Szerte az országban 420 történelmi épület és egyéb helyszín várta nyitott kapukkal a látogatókat.

Nagy részüket csak ebből az alkalomból nyitották meg a nagyközönség előtt. Ezenkívül összesen száz csoportos sétát is szerveztek az érdeklődők számára. E sétákon – vezetők kalauzolásával – főként „lélegző örökségünket” (temetőket, parkokat, történelmi kerteket stb.) lehetett megtekinteni.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal idén ezekkel a szavakkal hirdette meg a kulturális örökség napjait: elindulni, meglátni, megismerni, felfedezni, védeni. Sajnos a meglátogatható épületek és zöld területek között bizony jócskán akadtak olyanok is, amelyekre ráférne egy kis tatarozás, gondozás.

A résztvevő intézmények vezetői feltehetőleg azzal is számoltak, hogy a kapuk megnyitása szorosabb kapcsolatot eredményez a látogatókkal. Bizonyára ezzel is magyarázható, hogy számos egyházi épület, temető – római katolikus, református, izraelita és görög katolikus – szerepelt a látogatható helyszínek között. Éppen ezért sajnálatos, hogy mindössze egyetlen evangélikus gyülekezet, a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség gondolta úgy, hogy van mit megmutatnia, mondania az érdeklődőknek. Nagy kár, hogy a Pesti Est programmagazin különszámában róluk is csupán a szeptember 19-i istentisztelet időpontját tudhattuk meg.

K. Gy.