Napról napra

Én gondoskodtam rólad a pusztában, a kiszikkadt földön. Hós 13,5 (1Kor 10,16; Lk 12,/13–14/15–21; 2Kor 9,6–15; Zsolt 65) Efraim népe hűtlen az Istenhez. Istenszobrokat készítenek maguknak, és azoknak áldoznak. Nem emlékeznek az Istentől kapott sokféle jótéteményre. Vajon mi nem vagyunk-e olyanok, mint Efraim? Az Úristen áldását naponta érezhetjük életünkben, és mégis sokszor vagyunk hűtlenek hozzá.

Szabadításodra várok, Uram! 1Móz 49,18 (1Pt 2,24; Mk 5,24–34; Jer 38,14–28) Halála előtt Jákób megáldja tizenkét fiát, és Isten szabadításáért könyörög. Jákób óta hányan sóhajtoztak Isten szabadító kegyelméért? Mert Isten a szabadítás Istene, és aki hittel fordul hozzá, annak kegyelemből, szeretetéből fakadóan nyújtja azt. Hiszen éppen azért küldte el Fiát, hogy általa adja meg az embernek a bűntől, haláltól, kárhozattól való szabadulás lehetőségét.

Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben.ApCsel 6,7 (Zsolt 111,2; Jak 1,1–6/7–11/12–13; Jer 39,1–18) Idén a megáradt folyók, patakok katasztrófákat okoztak nálunk is és szerte a világban. A megzabolázhatatlanul áradó víztömeg emberi életeket oltott ki, és milliókat tett földönfutóvá. Isten igéje is feltartóztathatatlanul árad ki az emberekre, de ez az áradat nem emberi életeket és javakat pusztít, hanem inkább életeket ment. Engedd, hogy téged is elérjen Isten igéje!

Gyűjtsd könnyeimet tömlődbe, legyenek benne könyvedben. Zsolt 56,9 (Mk 14,72; Lk 7,1–10; Jer 40,1–16) Karinthy Frigyes tragikus sorsú költő fia, Gábor a Gyász című versében ezt írja: „Nap mint nap dúskálok, én, fájdalomherceg. Gyémánt jajgatásban, míg lobogó percek vonulnak fölém hídban. Így ér fájdalomban, hogy jajjaj és ajjaj, véreres alkony és szeles vak hajnal. Kétségbeesésben.” Értjük a költő szavait, mert sokan átérezzük ezt a lelkiállapotot. Mi a vigaszunk? E világon az „áldott orvos”, Jézus közelsége, odaát pedig az, hogy Isten a tömlőjébe gyűjti könnyeinket.

Ekkor odament a nép Mózeshez, és ezt mondták: Vétkeztünk, mert az Úr ellen és ellened szóltunk. Imádkozz az Úrhoz, hogy távolítsa el rólunk a kígyókat! És imádkozott Mózes a népért. 4Móz 21,7 (Kol 1,9; ApCsel 5,34–42; Jer 41,1–18) Vétkezünk, mégpedig naponta vétkezünk. Isten és embertársaink ellen. Bűnünkkel egyedül Istenhez menekülhetünk, mert Isten az egyetlen, aki bűnünket megbocsáthatja. Imádkozz, hogy bűnöd ne zárja el az Istenhez való menekülés útját!

Isten kezében van minden élőnek a léte. Jób 12,10 (Mk 8,36; Jn 19,28–30; Jer 42,1–22) Úgy érzi az ember, hogy nagykorú lett. Ennek megfelelően szinte mindent megenged magának. Beavatkozik a természet rendjébe, génekkel manipulál, embert és állatot akar klónozni. Teremtményként teremtőnek képzeli magát, miközben a Teremtőt kihagyja a számításból. Hallatszik-e a figyelmeztető szó? Ember, fordulj vissza erről az útról, amíg nem késő!

Elfelejtetted alkotódat, az Urat, aki az eget kifeszítette, és alapot vetett a földnek? Ézs 51,13a (Ef 1,22; Mt 14,22–33; Jer 43,1–13) Mindig van aggodalomra okot adó esemény életünkben és a bennünket körülvevő világban. De ne feledd, soha nem vagy egyedül! Mindig gondolj az Úrra, aki keze árnyékával takar be téged. Isten az, aki megteremtette a világot, fenntartja azt, és gondot visel rá. Gondja van a te életedre is.

Kiss Miklós