Keresztutak

»Karácsony margójára«

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet három városban – Miskolcon, Orosházán és Szolnokon – működtet átmeneti otthont családok számára. Az intézmények lakói ünnepek előtt közösen készülődnek, és a segélyszervezet munkatársai ilyenkor a családi ünnepségek mellett közösségi alkalmakat is szerveznek számukra. Rácsok Balázs, a miskolci átmeneti otthon vezetője az alábbiakban karácsonyi élményét osztja meg az olvasókkal.

Minden évben megpróbálunk egy kicsit másképpen ünnepelni. Előfordult, hogy egy miskolci református gyülekezet fiataljai készültek ünnepi programmal, vagy egy-egy énekkar tette meghittebbé az ünnepet. Egyszer pedig az otthonban lakó gyerekeket tanítottuk be, s betlehemessel melegítettük fel a szülők szívét. Volt közös főzőcskézés, díszes karácsonyfa és sok ajándék. Nagy öröm ez egy átmeneti otthon lakóinak.

Most karácsonykor szerettük volna, hogy az ünnep igazán családi legyen. Szerettük volna, ha nem az otthonunk csoportszobájában közösen éljük át a csodát, hanem minden család a saját kis szobájában külön-külön. Azért gondoltunk erre, mert azt tapasztaljuk, hogy nem tudunk ünnepelni. Az ünnepi hangulat kimerül a sütésben-főzésben, a bevásárlóközpontok forgatagában való elvegyülésben, de legtöbbször érintetlenül hagyja a szíveket. Nem kerül elő a Biblia, a karácsonyi történtet, nincs éneklés, hiányzik az erőt és megújulást adó ima.

Az otthonban három „előkészítő foglalkozást” tartottunk advent idején a következő témákból: Kinek mit jelent a karácsony? Hogyan ünnepeltek eddig? Mi a karácsony igazi üzenete? Milyen az ünnepi forgatókönyv egy keresztény család életében? Az egyik alkalommal a hitről kezdtünk el beszélgetni, és szóba került, hogy milyen nagy hitük van a kisgyermekeknek. Logikus magyarázat nélkül, csodálattal telve, teljes békességgel vesznek tudomásul dolgokat. A gyermeki hithez szorosan hozzákapcsolódnak a gyermeki kérések is. Ezek reális és irreális dolgokra egyaránt irányulnak: új házra, kiskutyára, babára; arra, hogy apa béküljön ki anyával, hogy legyen űrhajóm… folytathatnánk a végtelenségig.

Amikor ehhez a részhez értünk, az otthonban lakó egyik édesanya megkérdezte, hogy elmondhatja-e, mit szeretne a négyéves kisfia karácsonyra. Természetesen igennel válaszoltunk. „Peti kívánsága a fa alá egy piros apuka…” – mondta. Kicsit értetlenül néztem rá, az édesanya pedig folytatta: „Peti egy olyan apukát szeretne, mint a Mikulás, aki nem bántja anyát, és nem bántja Petit!”

Megdöbbentem. Nem kisautó, nem baba, nem űrhajó kell. Mi lehet ebben a gyermeki szívben? Miken gondolkodhat nap mint nap? Mit álmodik, ha a kis szívében ez a legfőbb, az elérni kívánt egyetlen cél? Nem a Mikulás ajándékai kellenek neki, hanem maga a Télapó, egy piros apuka. Aki szereti, aki nem bántja, aki összefogja a családot…

Minden karácsonykor adni szeretnék valami pluszt az otthonban lakóknak, és mindig rá kell jönnöm, hogy mindig én kapok a legtöbbet. Az élet, ha nyitott szemmel jár az ember, tükröt tart elé: megláthatom, hogy milyen gazdag is vagyok, van családom, házam, betevő falatom. Piros apukám nekem sincs, de van egy Atyám, akinek érezhetem a szeretetét, gondoskodását – nemcsak karácsonykor, hanem az év minden napján. Köszönöm.