Keresztény szemmel

Premierfilmeket nem szoktam megnézni: drága a jegy, zsúfolt a nézőtér, tömegek kíváncsiak rájuk. Narniával (a film teljes címe: Narnia krónikái – Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény, rendezte: Andrew Adamson) mégis kivételt tettem. No na nem azért, mert hatásosabb lett volna a reklámja, vagy mert éppen mesefilmet akartam nézni. Kedves ismerősöm hívta fel rá a figyelmemet azzal, hogy neki tetszett a film, és szívből ajánlja, érdemes megnézni.

Az első meglepetést az aktuális programfüzet filmajánlójában fedeztem fel: a film C. S. Lewis regénye alapján készült. Lewis sok népszerű keresztény könyvet írt, közülük sok magyarul is megjelent. Jó párat olvastam magam is. Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című, gyerekeknek szánt mesét viszont eddig csak hallomásból ismertem. A filmes változat, amelyet most a Walt Disney produkciójának kijáró reklámhadjárat hirdet sokfelé, kíváncsivá tett.

A következő meglepetés a moziban ért. A monumentális alkotás csúcstechnikával megjelenített mesevilágba, kentaurok, faunok, törpék, angyalok, boszorkányok világába repít bennünket. A filmben négy testvér történetét kísérhetjük végig, akik egy padláson porosodó régi ruhásszekrényen keresztül bújócskázás közben felfedezik Narnia mesés világát. Az öreg ruhásszekrényen keresztül „megnyílik az ég” a testvérek számára, és olyan történet szereplői lesznek, amely a keresztény ember számára nem ismeretlen.

A film allegorikus formában elmeséli az egész evangéliumi történetet. Az allegória a Jelenések könyvének egyik látomását idézte fel bennem: „Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből…” (Jel 5,5b) Talán ez a kép adta az ötletet ahhoz, hogy a regény és a film egy oroszlán önkéntes áldozatán és uralmán keresztül mesélje el Jézus uralmát, halálát és feltámadását. A cselekmények sorában gyakorlatilag minden főbb evangéliumi epizód megjelenik: az önkéntes áldozat az ember bűnéért, a feltámadás, a női szemtanúk, a halottak feltámasztása… Egy kettétört kőasztal formájában még a templom meghasadt kárpitjára is történik utalás. Majd a feltámadott oroszlán elmegy oda, ahova senki nem követheti, hogy egyszer majd, amikor eljön az ideje, visszatérjen.

Miközben kíváncsian néztem a szenvedéstörténet meseváltozatát, azon tűnődtem, vajon mit látnak a filmben azok, akik nem templomba járó keresztények, akik csak az „általános műveltség” szintjén ismerik az evangéliumi történeteket. Talán a felnőtté válás példázatát vagy a valóság feletti világ felfedezését, esetleg a jó és a rossz harcának egy újabb feldolgozását? Hiszen bármelyik variáció értelmes olvasata lehet a filmnek. A jó film egyik jellemzője véleményem szerint az, hogy izgalmas és termékeny eszmecseréket indíthat el. Úgy gondolom, a Narnia krónikáinak nézői között is érdekes beszélgetések alakulhatnak ki – akár keresztények beszélgetnek egymás között, akár keresztények és nem keresztények osztják meg egymással gondolataikat a film kapcsán.

– gömböcz –