A vasárnap igéje

VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁNI HARMADIK VASÁRNAP – 2Kir 5,1–15

A lepra, azaz a bélpoklosság – talán hihetetlen, de sajnos igaz – még mindig nem tűnt el bolygónkról. Ezért (is) indokolt, hogy megemlékezzen róla, áldozatairól és az ellene küzdő orvosok erőfeszítéseiről a világ azon szerencsés része is, amely csak a történelemkönyvekből, regényekből tud erről a szörnyűséges kórról, s legfeljebb a középkorban játszódó filmek képkockáin lát elborzadva lepratelepet.

Január 30-a a lepra elleni harc világnapja. A betegséget korábban már legyőzöttnek hitték, azonban még ma is milliónyian szenvednek benne világszerte. A lepra kórokozóját 1873-ban Gerhard Hansen norvég orvos izolálta. A betegség 1982 óta ugyan gyógyítható gyógyszer-kombinációval, de kezelése hosszadalmas és költséges.

A bélpoklos Naamán történetét olvasva arra a felismerésre jutunk, hogy az Ószövetség kora és „modern”, büszke, gőgös korunk között íme, sokkal kevesebb különbség van, mint gondolnánk. Ma is felütik a fejüket betegségek, járványok, melyekkel szemben az orvostudomány hallatlan fejlődése ellenére is tehetetlen (például madárinfluenza). Vannak kiszolgáltatott, kétségbeesett, az utolsó szalmaszálba kapaszkodó betegek és őket körülvevő közömbös, tőlük félő vagy velük ellenséges környezet. Persze vannak a szenvedőt megszánni tudó jó lelkek, hitüket megvalló tanúságtevők is, akik megtapasztalták, hogy velük van a gyógyulást, az életet adó Úristen.

Naamán fővezér, az Izraellel háborúban álló szír nép hadseregparancsnoka nagyon beteg. Fogoly izraeli szolgálóleánya már a betegség jelentkezésekor a helyes irányba tereli: a samáriai próféta segíthetne rajta. Naamán mégis Izrael királyához kap ajánlólevelet. Csakhogy a királyok – bár hadseregek és alattvalók ezrei felett rendelkeznek – a halálos kórral szemben tehetetlenek. Ráadásul a király csapdát is sejt. Megpróbál a helyzetből fölénnyel kikerülni, bár be kell vallania tehetetlenségét (7. vers).

Egyetlen esély maradt: Elizeus, Isten embere, a Mindenható prófétája. A bajban lévő nemigen válogathat. Ki ne ismerné a betegségben szenvedő lélek kiszolgáltatottságát? Mit meg nem tenne bajában az ember a gyógyulásért? Ezért is meglepő a fordulat, amely következik. A Biblia az emberről – hála Istennek – nem retusált képeket közöl. („Lepránkból” való gyógyulásunk feltétele, hogy felismerjük halálos betegségünket, egyáltalán, megismerjük önmagunkat, és orvoshoz forduljunk.)

Az indulat, a hirtelen harag, a gőg, a hamis büszkeség tör ki Naamánból. Miért? Mert Naamán mást várt. Lehet, hogy leprával elcsúfított teste szebb, mint a lelkében lakozó indulatok? Majdnem az életével fizet azért, mert a prófétától kapott egyszerű utasítás (10. vers) fényévekre van az általa előre elképzelt, személyéhez, státusához, kocsijaival reprezentált nagyságához méltó gyógymódtól, s mint ilyen, neki nem is kell. Olcsó. Hatástalan. Biztosan csalás is az egész – gondolja. „Az ember tragédiája”, mondhatnánk, ebből a történetből is tökéletesen dekódolható: az ember megbotránkozik a szabadítás módján, útján, egyszerűségén, és haraggal (!) válaszol az Isten kínálta gyógyulásra, üdvösségre. Jézus másképpen jött (betlehemi jászol), szólt (egyszerű szavak, példázatok), élt (nem volt hova fejét lehajtania, mégis nagyevő, -ivó hírében állt) és főleg: másként halt (kereszten, gonosztevők közt), mint ahogy azt az ember elképzelte, elvárta!

Talán nekünk is szólt már valaki arról az Orvosról, Isten közénk jött Emberéről, Fiáról, aki meg tud gyógyítani bennünket. Talán el is indultunk az úton. De hirtelen haraggal megtelve visszakoztunk, vitába szálltunk, okoskodtunk: „Ennyi lenne? Hát erre van nekem szükségem?”

Mai „leprások” sokasága nyit be százféle ajtón, hogy gyógyulást találjon. A kínjaik különbözőek; problémájuknak lehetnek látható, testi tünetei, mint a leprának, vagy láthatatlan jelei, és hívhatják kiüresedésnek, függőségnek, lelki bánatnak, csalódásnak, krízisnek. Bemennek tehát orvosságért az „Élj a mának!”, a „Fogyassz!”, a „Felejts!”, a „Habzsold az élvezeteket!” és hasonló feliratú ajtókon. De odabent nem vár rájuk gyógyulás. Sem az ezotéria, sem a mágia, sem a sámán, sem a kuruzsló nem tud rajtuk segíteni. De próbálkoznak itt is, ott is. A mi felelősségünk – az Isten keresztségének vizében újjászületett, kegyelme és bűnbocsánata által éltetett és megtartott keresztények felelőssége –, hogy ott vagyunk-e mellettük, és szólunk-e, mint az izraeli szolgálólányka: testvérem, te is eljuthatsz ahhoz, aki meggyógyít, aki engem is, aki szintén bélpoklos voltam, megszabadított. Csak tedd is meg, amit az én Uram mond.

Happy enddel végződik a történet. A lepra letisztult Naamán bőréről. De ami még ennél is fontosabb: Naamán szívében hit született. Egy lélek megmenekült a kárhozattól, hazatalált az egy igaz Istenhez. A leprások világnapján gondoljunk rájuk – és Naamán-önmagunkra! De mindenekfelett adjunk hálát Krisztusnak, aki – bár nem érdemeljük meg – mégis megszabadít.

Kőháti Dorottya