Kultúrkörök

Az Alba Civitas Történeti Alapítvány nemrégiben jelentette meg ACTA Közlemények című sorozatának második kötetét. Az új kiadvány A Székesfehérvári Evangélikus Gyülekezet története címmel látott napvilágot Kovács Eleonóra tollából.

A kötet írója figyelemre méltó alapossággal nyomozta ki, hogy mióta van jelen Fehérváron az evangélikusság: Székesfehérváron, illetve Fejér megyében már a 17. századból vannak utalások evangélikus jelenlétre, de a gyülekezetté szerveződés viszonylag későn, csak a 19. század második felében történt meg.

A város 1543–1601 között török hódoltsági terület volt. Balhay István veszprémi pap feljegyzése szerint 1570-re Székesfehérvár lakossága csaknem kivétel nélkül lutheránussá vált. A törökök kiűzése után (1688) a lakosság nemzetiségi összetétele kicserélődött. A város minden eszközzel igyekezett ösztönözni a protestánsokat, hogy vissza-, illetve áttérjenek a katolikus vallásra.

A gyülekezeti élet csírái a 19. század első felére, a reformkorra tehetők. Ekkor a városi iratokban megszaporodnak az evangélikus vallásúakra vonatkozó bejegyzések. A város evangélikussága a 19. század elejétől a várpalotai anyagyülekezettel tartott szoros kapcsolatot. Az istentiszteleteket elsősorban magyar nyelven tartották, de nagy ünnepeken volt német nyelvű istentisztelet is. Ez a fehérvári evangélikusság számára fontos volt, hiszen a betelepülők elsősorban német ajkúak voltak.

1856-ban az evangélikus közösség arra kérte a város tanácsát, hogy imaházat nyithasson istentisztelet tartására. Kérésük nem talált meghallgatásra, ahogyan 1859-ben az iskola létesítésére irányuló folyamodványuk sem, de engedélyt kaptak arra, hogy adományokat gyűjtsenek az iskola céljára. Ez a dokumentum mint a helybeli fiókegyházközséget említi az addig csak közösségként említett evangélikusságot. Ez az adat azt jelzi, hogy formálisan is gyülekezetté szerveződtek, betagozódtak az egyházszervezetbe.

A gyülekezet első lelkésze, Német Károly – 1869-től 1877-ig szolgált itt – 1873-ban felavatta az imaházat a Megyeház utcában. Utódja mesteri Gáncs Jenő volt 1878 és 1916 között; ő szervezte meg az önálló anyaegyház gyülekezeti életét, és a város közéletében való részvételével tekintélyt szerzett az evangélikus egyháznak.

Nyugalomba vonulása után fia, Gáncs Aladár lett a gyülekezet lelkésze 1916-tól 1925-ig. Szolgálatának középpontjában az ébredés állt. Amikor 1925-ben elköszönt a gyülekezettől, elmélyült intenzív vallásosságot és élő hitéletet gyakorló közösséget hagyott hátra.

Utódja, Irányi Kamill 1925-től 1944-ig szolgált Fehérváron. Jó szónok volt, sokszínű, aktív tevékenységet végzett. Az ő szolgálata idején épült a templom Sándy Gyula tervei alapján. 1932. május 8-án szentelték fel. Irányi Kamill katonai szolgálata alatt Nagy Tibor segédlelkész a városban maradva végezte az egyházi feladatokat, és a lelkész halála után, 1948-tól ő lett az utódja; 1984-ben vonult nyugalomba. Neki kellett a sokat szenvedett lelkeket gyógyítania és az ingatlanokban keletkezett károkat helyrehoznia.

A gyülekezet jelenlegi lelkésze Bencze András, a Fejér-Komáromi Egyházmegye esperese. Az ő vezetésével 1994–95-ben modern gyülekezeti házat építettek. Az eleven gyülekezeti és ifjúsági élet minden feltétele adva van az új épületben.

A szerző a kötetben nemcsak végigköveti a gyülekezet történetét a kezdetektől napjainkig, hanem számos dokumentumot is közöl: például a fehérvári evangélikusok 1860. évi, a város tanácsához építési telek ügyében írt kérelmét, a Székesfehérvári és Fejérmegyei Protestáns Kör alapszabályát 1926-ból vagy a gyülekezeti tisztségviselők névsorát. Külön fejezet szól az evangélikus egyesületekről, alapítványokról, ezenkívül megtaláljuk a kötetben a templomépítés történetét és a gyülekezet lelkészeinek rövid életrajzát is. Az alapos forráskutatás és -feltárás eredményeként megszületett informatív kiadvány ezért a helytörténeti kutatások számára is értékes lehet.

G. A.