Kultúrkörök

Ha a csángókról hallunk, elsősorban a csíksomlyói búcsú jut az eszünkbe. A széles közvélemény talán nem is tudja, hogy létezik egy kis evangélikus csoportjuk a Barcaságban is. Brassótól keletre ma tulajdonképpen tizenegy gyülekezet él a protestantizmus legkeletibb csoportjaként. Veres Emese-Gyöngyvér néprajzkutató Ma leszek először házadban vendéged című munkájában az ottani konfirmációs szokásokat tárta fel.

A szerző, aki szintén barcasági csángó, 1996-ban egy csepeli konfirmációs istentiszteleten figyelt fel arra, hogy Magyarországon a rítusok, szokások tekintetében szegényebben ülik meg ezt az igen fontos ünnepet. A gyerekek bizonyságot tettek hitükről, magukhoz vették az első úrvacsorát, de hiányzott a felnőtté avatási „rítus” számos, a Barcaságban megszokott eleme. Ekkor fordult figyelme tudatosan a csángók konfirmációs szokásai felé, és többéves kutatómunka eredményeképpen most mi is megismerhetjük az ottani szokásokat.

Veres Emese-Gyöngyvér elsősorban arra kereste a választ, hogy az egyházi szokásokban miként mutatkoznak meg a társadalmi változások, miként őrzik a gyülekezetek a régi szokásokat, vagy éppen miként alakítanak ki újakat. Felvet egy másik kérdést is: lehet-e a konfirmáció beavatási rítus? Mircea Eliade művéből indul ki, aki azt mondja, hogy a beavatás olyan rítusok és szóbeli tanítások összessége, amelynek során a fiatal teljesen megváltozik, és beavatják a felnőttek társadalmába.

A válaszok tulajdonképpen sejthetők: a konfirmációnak ma már csak jelképes szerepe van a felnőtté válás folyamatában, hiszen nincsenek társadalmi következményei. A gyülekezet tagjául fogadja a fiatalokat, akik ettől kezdve keresztszülők lehetnek. Korábban az „újgyónó” tagja lehetett a leány- és legényegyleteknek is – erre ma már nincs példa. Fontos változás viszont, hogy a kommunizmus éveiben a konfirmáció a nemzeti hovatartozás jelképévé is vált, elsősorban a lányok viselete révén.

Veres Emese-Gyöngyvér kutatása során beszélgetett idősekkel és fiatalokkal, részt vett konfirmációs istentiszteleteken és „kikérdezéseken” (konfirmációs vizsga), végignézte kétszáz évre visszamenőleg a konfirmációs anyakönyveket. Fényképeket, köszöntőket, leírásokat gyűjtött. Könyve mellékletében ez utóbbiak gazdag anyagát is közreadja.

Részletesen beszámol a konfirmandusok életkorának változásáról, a felkészülés módjáról, az előkészületekről, a vizsgáról, az istentisztelet menetéről. Már csak azért is érdekes a könyv, mert az utóbbi ötven évben a szokások jó része halványodott, feledésbe merült, például az első úrvacsoravételt megelőző bocsánatkérés, az ülésrend szigorú hagyománya vagy a frissen konfirmáltak kötelező tevékenységei a következő évben. Tele van a könyv érdekességekkel, ritka szokásokkal, amelyek talán az anyaországi gyülekezetekben is hagyományosak voltak, ám már rég feledésbe merültek. Ajánlom a könyvet mindazoknak, akik érdeklődnek a néprajz vagy az egyháztörténet iránt. Kincsesbányára lelnek.

jánosi