Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 05 - „Az idők jelei”

Keresztutak

Készülünk a nők 2006. évi világimanapjára – Beköszöntő

„Az idők jelei”

Távoli, ismeretlen világba hívogatjuk ebben az esztendőben a március 3-án esedékes női világimanap résztvevőit: az idei ünnepet a Dél-afrikai Köztársaság asszonyai rendezik. Az erre előkészítő cikkeknek – a köszöntésük átadásán kívül – az ország népének és egyházainak bemutatása is feladatuk. Megvallom, mielőtt vállalkoztam volna arra, hogy másokat „tanítsak” Dél-Afrikáról, sokat kellett tanulnom erről a számomra is ismeretlen, idegen világról, életformáról, gondolkodásmódról.

Az egyik felfedezésem az volt, hogy mennyire fontos szerepet töltenek be az afrikai emberek életében az egyszerű közmondások. Átszövik gondolkodásukat, életüket, beszédüket, sőt még igehirdetéseiket is. Kevés szóval, magyarázkodás nélkül kézzelfogható és könnyen érthető igazságokat mondanak el. Előfordul, hogy amikor a lelkész igehirdetés közben elkezd egy közmondást, a gyülekezet kórusban folytatja. Ez az oka annak, hogy bevezető írásom voltaképpen két közmondásra épül. Az ott lakók jól ismerik e bölcsességeket, hiszen nemzedékről nemzedékre adták át egymásnak.

„A sima tavakból is krokodilok leskelődnek.” 1994, az apartheid összeomlása óta elcsendesült Dél-Afrika viharos „víztükre”. Megszűntek a zavargások, tüntetések, kegyetlen harcok, és új, demokratikus állam született Nelson Mandela államfő vezetésével. A törvényes választások után a különböző fajú, bőrszínű népek viszonylagos békében élnek az országban. De mi van a „sima” felszín alatt? Begyógyultak-e a sebek? Nem fenyegetik-e az országot más, újabb veszélyek? Azt szeretném, ha e kérdésekre az előkészítők során együtt keresnénk a válaszokat, hogy ez az ismeretlen, távoli ország közelebb kerüljön hozzánk.

„Falak helyett jobb hidakat építeni” – ezzel a közmondással zárom beköszöntő soraimat, mely hazánkban is megszívlelendő lenne… Kezdjük meg együtt „hídépítő” munkánkat – Dél-Afrika és Magyarország között!

Keveháziné Czégényi Klára