Keresztutak

Jó hangulatú beszélgetés alakult ki a Farkasréti ökumenikus esték elnevezésű sorozat keretében rendezett alkalmon, január 9-én a Budapest XI. kerület, Németvölgyi út 138. alatti közös evangélikus–református templom közösségi termében, Szeverényi János evangélikus lelkész Megújulási mozgalmak a kereszténységben című előadása után.

Mivel ki-ki a saját ízlése szerint foglalhatta össze az elhangzottakat, ezért én a „Szent vagy bűnös-e az egyház?” címet adtam a hallottaknak. Természetesen előbb tisztázni kellett, hogy mit értünk egyházon. Ezt könnyen meghatároztuk: a Jézus Krisztust követők közösségét. Bár azt tudjuk, hogy a követés nemcsak határozott, hanem tétova és botladozó is lehet.

Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy a Krisztust követők szentek-e vagy bűnösök, akkor már könnyebb választ adni. Az emberi természet alapvetően szeplős – valljuk mindnyájan, de nemcsak valljuk, hanem tapasztaljuk is. Ezért írhatta meg Hans Küng professzor az egyház történetét úgy, mint a botrányok történetét (bár az nem derült ki a beszélgetésből, hogy a professzor élete a körülötte élők szerint követendő-e, vagy sem). Másrészt – ha Krisztus műve nem vallott csődöt – a követők között minden időben sokan lehettek olyanok, akiket a Mester igaz embereknek fogadott el. A fenti kérdésre a választ tehát aszerint adhatjuk meg, hogy az egyház melyik részét vizsgálgatjuk.

Példaértékű embereket azért szoktak keresni, hogy kövessék őket. Bűnösöket viszont nem feltétlenül csak azért, hogy a hasonló buktatókat elkerüljék. Az evangéliumi farizeus sem azért emlegette a vámost, hogy ne a rossz példát kövesse, hanem azért, hogy magát felmagasztalja.

A felvetett kérdésre tehát úgy is lehet választ adni, hogy az egyház ugyan szent, de én bűnös vagyok. Ennek a megállapításnak csak pozitív lehet a hozadéka.

Dr. Frivaldszky Sándor