Keresztutak

Jó hangulatú beszélgetés alakult ki a Farkasréti ökumenikus esték elnevezésû sorozat keretében rendezett alkalmon, január 9-én a Budapest XI. kerület, Németvölgyi út 138. alatti közös evangélikus–református templom közösségi termében, Szeverényi János evangélikus lelkész Megújulási mozgalmak a kereszténységben címû elõadása után.

Mivel ki-ki a saját ízlése szerint foglalhatta össze az elhangzottakat, ezért én a „Szent vagy bûnös-e az egyház?” címet adtam a hallottaknak. Természetesen elõbb tisztázni kellett, hogy mit értünk egyházon. Ezt könnyen meghatároztuk: a Jézus Krisztust követõk közösségét. Bár azt tudjuk, hogy a követés nemcsak határozott, hanem tétova és botladozó is lehet.

Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy a Krisztust követõk szentek-e vagy bûnösök, akkor már könnyebb választ adni. Az emberi természet alapvetõen szeplõs – valljuk mindnyájan, de nemcsak valljuk, hanem tapasztaljuk is. Ezért írhatta meg Hans Küng professzor az egyház történetét úgy, mint a botrányok történetét (bár az nem derült ki a beszélgetésbõl, hogy a professzor élete a körülötte élõk szerint követendõ-e, vagy sem). Másrészt – ha Krisztus mûve nem vallott csõdöt – a követõk között minden idõben sokan lehettek olyanok, akiket a Mester igaz embereknek fogadott el. A fenti kérdésre a választ tehát aszerint adhatjuk meg, hogy az egyház melyik részét vizsgálgatjuk.

Példaértékû embereket azért szoktak keresni, hogy kövessék õket. Bûnösöket viszont nem feltétlenül csak azért, hogy a hasonló buktatókat elkerüljék. Az evangéliumi farizeus sem azért emlegette a vámost, hogy ne a rossz példát kövesse, hanem azért, hogy magát felmagasztalja.

A felvetett kérdésre tehát úgy is lehet választ adni, hogy az egyház ugyan szent, de én bûnös vagyok. Ennek a megállapításnak csak pozitív lehet a hozadéka.

Dr. Frivaldszky Sándor