Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 05 - Déli harangszó

Kultúrkörök

Déli harangszó

Ezen a héten (január 30. – február 5.) minden délben a somlószőlősi evangélikus templom harangja szól a Kossuth rádióban.

Somlószőlős Veszprém megyei község, a Somló hegy nyugati lábánál, a 8-as főúttól négy kilométerre északnyugatra fekszik. A települést az első, 13. századi oklevél Nagyszőllősnek írja, mai nevét csak 1898 után kapta meg, hogy az Ugocsa megyei községtől megkülönböztessék. A falu a középkorban a nagyvázsonyi uradalomhoz, Kinizsi Pál és a Horváth család birtokaihoz tartozott, majd a 17. századtól a Zichyek tulajdonába került.

A reformációt követően, az 1540-es évektől már lutheri tanokat hirdető lelkész szolgált az Árpád-kori templomban. Az első, fából és sövényből épült nádfedeles templomuk az 1779. évi tűzvészben leégett. A ma látható barokk templom mocsaras, ingoványos, lápos telkét a Zichyek adományozták a hitükhöz ragaszkodó szőlősieknek. A helybéliek áldozatkészségéből 1795-ben templom épült a tó közepén.

A település híres evangélikus szülötte Döbrentei Gábor nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és a tudós testület első titkára. Nyelvújító is volt. Új szavai, szóösszetételei közül nyolcvanat ma sem nélkülözhetünk mindennapi beszédünkben.

A somlószőlősi evangélikus templom huszonkét méter magas tornyában két harang lakik. A délidőben megszólaló 220 kilós harangot, amelyet Seltenhofer Frigyes soproni öntödéjében készítettek 1923-ban, Luther Márton domborműve díszíti.

Forrás: Rtv Részletes