Élő víz
„Álljunk meg egy percre…”
Csendesen sírdogált az idős asszony a januári hidegben, a közterületen elhelyezett nagy szemétgyűjtő mellett. Sorsbarázdált arcán rémület.
Gyors léptekkel rótta az utat iskolája felé a tanár, már hallani vélte a csengőt, mely a tanóra kezdetét jelzi.
Egymásra néztek, a lépés üteme lelassult, s kérdő tekintet bátorította a nénit a megszólalásra. „Nem tudja véletlenül, mikor jönnek a szemetesek a konténerért? Két napja várom őket. Véletlenül a szeméttel együtt a lakáskulcsom és a pénzem is beleesett. Azóta itt őrzöm, és lesem a szállítókat. Éjszakára a pályaudvarra mentem aludni, a kulcsaim nélkül nem tudok hazamenni.” Ilyen könnyen lehet valaki öregségére hajléktalan.
Ezután már felgyorsultak az események. A konténer kiborítása, a kulcs, a pénz s a szintén elveszett befizetendő csekk visszaadása.
Álljunk meg egy percre…! Vigyázzunk egymásra! Uram, kérlek, a szemem lásson is, ne csak nézzen; tudjak mást meghallani, s ne csak én beszéljek; lassítson a lábam, ne csak magamért siessek, szerető kezednek eszköze lehessek!
Sass Gáborné