Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 07 - Szigethy Sándorra emlékezünk

Evangélikusok

Szigethy Sándorra emlékezünk

Szigethy Sándor a Vas megyei Felsőpatyon született 1933. szeptember 23-án. A háború utáni körülmények miatt iskoláit több helyen végezte. Elemi iskolába Rábabogyoszlóra, Sárvárra és Szombathelyre járt. Gimnazistaként először a pápai református, majd Pesten a fasori evangélikus gimnáziumba járt, végül a Debreceni Református Kollégium gimnáziumában érettségizett 1953-ban.

Érettségi után Budapestre, az evangélikus teológiára került, majd az 1956-os forradalom idején a sodrással Nyugatra távozott. Először az ausztriai menekülttáborokban dolgozott fél éven keresztül lelkigondozóként, majd 1957 márciusában Svédországba került. Letelepedése után rögtön a Lundi Egyetemen folytatta teológiai tanulmányait; előbb a nyelvet kellett megismernie. 1963-ban itt szerzett teológiai diplomát és lelkészi oklevelet. Közben bölcsészetet, filozófiát, történelmet és pszichológiát is hallgatott.

A svédországi körülmények szabták meg számára, hogy nem lelkészi szolgálatot végzett, hanem iskolai vallástanárként tanított. A kint élő magyarok között viszont besegített a gyülekezeti lelkészi munkába.

Először Eslövben, majd Lidköpingben dolgozott. Elmondása szerint Svédországban egy régi, gyermekkori vágya is teljesült: pilóta szeretett volna lenni. Eslövben működött egy repülőiskola, ide beiratkozva kitanulta a motorosrepülőgép-vezetést. Tizennégy éven keresztül aktívan hódolt szabadidejében e szenvedélyének.

Mivel Svédországban ma is úgynevezett objektív vallástanítás van – a kereszténységen kívül a világvallásokat is tanítania kell egy vallástanárnak –, igyekezett eljutni a hinduizmus, a buddhizmus, az iszlám és a kínai vallások területére. Egyik ilyen tanulmányútját tizenhét napos világ körüli úttá egészítette ki. Koppenhágából indulva a Calcutta–Bangkok– Hongkong–Tajvan útvonalon át Japánba repült (Oszaka, Hirosima, Tokió), majd az Egyesült Államokat végigutazva (Seattle, Los Angeles, New York) érkezett vissza Koppenhágába.

1997-ben ment nyugdíjba. Édesanyja halála után súlyos depresszióba esett. Ezt enyhítendő többször látott vendégül Magyarországról érkezett lelkészeket, akiket nagy szeretettel fogadott és kalauzolt a környéken. 2006. január 14-én hunyt el Lidköpingben. A malmői temetőben február 7-én helyezték örök nyugalomra édesanyja mellé.

M. Gy.