evél&levél

Prőhle Gergely az Evangélikus Élet 2006. január 29-i számában éles hangú cikket írt Kampánykórkép címmel. Mondanivalója apropójául az szolgált, hogy alulírottak kritikai észrevételeiknek adtak hangot a katolikus püspöki kar „nemzeti imaév”-et hirdető körlevelével kapcsolatosan. A szerző azonban ennél jóval nagyobb látószöget választott, és személyünkön túl elértekezett még az egyházak ellen – úgymond – általunk is gerjesztett közhangulatról, kampánykritikáról stb., és – finoman szólva – szelektív módon felidézte a hazai liberális hagyományt is.

Az, hogy a szerző sommás minősítésében összemossa az egyházpolitikai témájú elemzést és a „történelmi egyházak” mindenáron való „ostorozását”, még csak súlyos elfogultság vagy egyszerűen tudatlanság részéről. Az azonban már becsületsértő személyeskedés, hogy alulírottakat, akik adott kérdésekben tőle eltérő álláspontot képviselnek, anyagilag motivált bértollnokoknak minősíti, őket ilyen látszatban tünteti fel. Prőhle Gergely hazug beállításával ellentétben megemlítjük, hogy számunkra ismeretlen a vélemény autonómiájának hiánya. Sajnáljuk Prőhle urat, hogy intellektuális és spirituális kérdések nem gondolati, hanem monetáris asszociációkra indítják. Elvárjuk tőle, aki írásában egyébként a belátásos és a sértegetéseket kerülő beszéd hiánya felett kesereg, hogy ugyanezen lap hasábjain félreértés nélküli egyértelműséggel vonja vissza tisztátalan kijelentéseit, gyanúsítgatásait, és kövesse meg alulírottakon túl azokat is, akiknek nevét nobilis egyszerűséggel csak az „és társaik” szófordulat mögé rejtette. A tisztességtelenség mindennél nyilvánvalóbb jeleként Prőhle úr külön is nevesítette Gábor Györgyöt, imádságról vallott meggyőződését annak az akadémiai kutatóintézetnek a pénzügyeivel hozva összefüggésbe, amelynek ő évtizedek óta megbecsült munkatársa. (Figyelmesebb egyháztörténelmi tanulmányok esetén Prőhle úr pénzorientált logikája nyilván a Fuggerek irányába mozdult volna el.) Az pedig külön is bájos a szerzőtől, hogy a Magyar Tudományos Akadémiát kormányzati pénzek busás lopkodásával és „elmutyizásával” vádolja.

Az anyagiasságon túl Prőhle úr felruházta személyünket az „alternatív egyházias háttérrel” is. A megfogalmazás két okból is különös. Egyrészt alulírottak nem tettek hitvallást a szerző előtt belső meggyőződésükről. Mindenesetre elszomorító, hogy Prőhle úr még elképzelni sem tudja, hogy valakinek egyházi elvárásoktól és érdekektől függetlenül lehessen önálló egyházpolitikai és pneumatikus álláspontja, hitvallásos identitása. Az pedig egyenesen a vaskos tudatlanság elrémisztő dekóruma, hogy a szerző az „alternatív” egyháziasságot, valamint az antiklerikalizmust egy olyan hetilap hasábjain lobbantja szemünkre, amelyet a nevében protestáns (Luther szellemiségét folytatni akaró) egyház tulajdonol. Prőhle úr kritika nélkül elfogadja a római katolikus egyház „jó szándékát” az említett körlevél kapcsán. Elődei ezzel nem mindig voltak így. Hogy Prőhle úr, akinek felekezetét vatikáni felfogás alapján még egyháznak sem ajánlatos nevezni, miért azonosult ennyire egy, a protestánsok számára nyilván elfogadhatatlan kitételeket is tartalmazó katolikus dokumentummal, csak ő tudhatja. A lehetséges szempontok közül mindenesetre kiemelkedni látszanak bizonyos kevésbé biblikusnak és lelkieknek tekinthető momentumok.

Prőhle úr indirekt kapcsolatot feltételez publicisztikai írásaink, valamint a bulvársajtón butuló magyar átlagpolgároknak az egyházakkal szembeni közönyössége vagy épp’ ellenségessége között. Érdeklődéssel olvastuk volna tőle a merész gondolat bizonyítását. Hiszen nyilván maga is tisztában van azzal, hogy a Blikk és a Sláger Rádió törzsközönsége pontosan annyira fedi a Népszabadság, az ÉS stb. olvasótáborát, mint a Magyar Nemzetét vagy az Evangélikus Életét. A történelmi egyházak közéleti magatartásával kapcsolatos bírálatokat általános támadásként, az egyházakat ostromlott várakként csak az általános belpolitikai ingerültség (vagy talán a történelmi egyházak megnyilatkozásain érezhető akut kampánykór terjedése) láttathatja, de semmiképpen nem az az aggódás, amely minket vezérelt az ökumenikus imahét alkalmával megfogalmazott gondolatainkban.

A szerző több helyen is utalást tesz saját korábbi, Hátrébb az agarakkal című írására. Miközben e hasznos és értelmes kutyafajtával való rokonításunkat mint a szerző legsajátlagosabb tiszteletadási kultúráját alázattal tudomásul vesszük, közben azért szöget üt fejünkbe az a gondolat is, hogy vajon milyen eszközökkel is kívánná Prőhle úr tetté formálni agárfékező evangéliumi vágyait. Az sem elképzelhetetlen azonban, hogy Prőhle Gergely egyszerűen csak kampányol.

Fazekas Csaba történész, Gábor György vallásfilozófus, Iványi Gábor teológus, Majsai Tamás teológus