Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 09 - A „Petőfi híd” – iskola és gyülekezet között

Kultúrkörök

A „Petőfi híd” – iskola és gyülekezet között

Szinte legendás, hogy az evangélikus egyház milyen sokat tett hazánkban az oktatás terén. Sajnálatos módon azonban hosszú évtizedekre megszakadt a korábban töretlen vonal. Ahogy az iskola és a gyülekezet szoros egysége megtört, mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy mindkettő súlyos csorbát szenvedett. Hiszen a kettő egysége, a tudás és a hit együtt formálódhat csak meggyőződéssé! Márpedig bármilyen világ köszönt is ránk, meggyőződésünk nélkül erőtlenek vagyunk.

Ez a felismerés vezérelte Krähling Dánielt, a Tolna-Baranyai Egyházmegye esperesét, amikor hosszú évekkel ezelőtt szót emelt a bonyhádi gimnáziumért, hogy az intézmény – gyökereihez visszatérve – új életre kapjon. Kitartásával, bölcsességével sikerült elérnie, hogy az evangélikus értékek kiemelkedő képviselőjévé váljon az iskola.

Mi tesz egy intézményt evangélikussá? Mit jelent majd az egyház számára, gyülekezeteink számára a rengeteg munka, imádság és fáradozás? A lutheri kettős kormányzás elve alapján nem hiányozhat a hit jellemformáló ereje, amely a diákokra hatással kell, hogy legyen. A mai kiélezett oktatási helyzetben azonban egy egyházi gimnázium létjogosultságát elért eredményeinek kell igazolniuk. Egyedül a kiváló pedagógusok, a szakma és a fiatalok szeretete teszi ezeket az intézményeket hitelessé, példaértékűvé. Hivatásukat csak azok töltik be megfelelően, akik szakmailag és emberileg is a tőlük telhető legtöbbet nyújtják. Ha pedig egy intézménynek ilyen szakemberei vannak, tudja: tanárainak és dolgozóinak szükségük van hitbeli megerősítésre, elismerésre, olyan találkozásra, amelyben megtapasztalják, hogy a hétköznapok munkájában és küzdelmeiben nincsenek egyedül, másutt mások ugyanezzel a meggyőződéssel munkálkodnak.

Ónodi Szabolcs, az idén bicentenáriumát ünneplő Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium igazgatója régóta szívén viseli a gyülekezetek és az iskola egységének fontosságát. Ezért Káposzta Lajossal, a Bács-Kiskun Egyházmegye esperesével és Lupták Györggyel, a kiskőrösi gyülekezet lelkészével karöltve kirándulást szervezett a tantestület számára.

Először Petőfi Sándor szülőházánál rótták le tiszteletüket tanárok, iskolai alkalmazottak és lelkészek. A program a kiskőrösi, majd a soltvadkerti templom megtekintésével folytatódott. Káposzta Lajos óvodaalapítóként maga is elkötelezett híve az evangélikus értékeken nyugvó nevelésnek, így büszkén mutatta meg a soltvadkerti gyülekezeti óvodát. A bonyhádiak örömmel és szeretettel találkoztak az intézmény vezető óvónőjével, Lakatosné Hachbold Évával. A lelkületet tekintve nincs különbség a gimnázium és az óvoda között.

Kiskőrösön az este folyamán az István Borház terített asztalánál esperes, pedagógus, iskolaigazgató és borász egyetértésben beszélgetett küzdelmeiről és várakozásairól. Felismerték: mindannyian ugyanabban reménykednek, ugyanazért küzdenek, mindannyian tehetnek egymás ügyéért, mert a végső cél közös.

A visszaúton lett minden résztvevő számára nyilvánvalóvá az, hogy többről volt szó, mint egy kirándulásról. A találkozás olyan hidat emelt, amely két összetartozó világot kötött össze, ahogyan az újonnan emelt szekszárdi híd Bács-Kiskunt és Tolnát. Két világ, egy haza!

Egyház és iskola csak akkor létezik újra egységként, ha a pedagógus és az egyházi vezető, a gyülekezeti tag és az intézményvezető társ ugyanabban az elkötelezettségben, munkatárs ugyanabban az elhivatottságban. Tudásunkban és hitünkben egyaránt Krisztushoz való tartozásunkat kell felismernie a világnak. Munkánkon csak Isten akaratával van áldás! Ahogyan Krisztus híddá lett Isten és ember között, nekünk is szüntelen keresnünk kell az utat egymás felé, felismerve: együtt vagyunk Krisztus testében.

Kopf András Gyula