A közelmúlt krónikája

Az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziumának és Kollégiumának a tanulói és tanárai 2005 karácsonyán megrendülten értesültek a Délkelet-Ázsia térségét sújtó szökőárról. Akkor úgy éreztük, tennünk kell valamit. Bármi apróságot, amellyel segíthetünk. Mivel odautazni nem tudtunk, és millióink sem voltak, egy kéthetes adománygyűjtő programot szerveztünk, melynek végén mintegy 300 ezer forintot sikerült összegyűjtenünk. Egy olyan szervezetet kerestünk, amelyik elviszi és megfelelő módon használja fel a pénzünket. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezetre (MÖSZ) esett a választásunk. A szervezet munkatársai a Srí Lankán hajlék nélkül maradt családok megsegítésére fordították adományunkat; erről részletesen be is számoltak nekünk. Nagyon jó érzés volt, hogy a mi kis segítségünk is hasznos volt.

A későbbiekben nagyon jó kapcsolat alakult ki a segélyszervezet és az aszódi gimnázium között. A MÖSZ által épített kilencedik – Petőfiről elnevezett – afganisztáni iskola felszerelésében is közreműködhettünk: diákjaink egy Petőfi életét bemutató tablósorozatot készítettek az afganisztáni gyerekeknek, amelyet a segélyszervezet munkatársai és jószolgálati nagykövete, Kovács „Kokó” István juttattak el az ázsiai országba. Az ott élő diákok is készítettek ajándékokat a számunkra, amelyeket szintén a világbajnok bokszoló hozott el nekünk, mesélve az ott élő gyerekek helyzetéről. Úgy éreztük, hogy segíteni nagyon jó dolog, és egy keresztény értékrendű közösségben rendkívül fontos is.

Elhatároztuk, hogy az adománygyűjtő programból hagyományt teremtünk. Úgy gondoljuk, hogy az adakozás az életünk része kell, hogy legyen. Fontos, hogy lehetőségeinkhez mérten másokról is gondoskodjunk. Sajnos mindig van olyan, aki segítségre szorul. Nem is kell ehhez olyan messzire utaznunk: elég, ha figyelemmel követjük a határaink közvetlen közelében élő magyar testvéreink sorsát.

Az elmúlt hetekben az augusztusi árvíz sújtotta Székelyföld megsegítésére szerveztünk adománygyűjtő programot. A tavalyi tapasztalatoknak megfelelően az idén is egy sajátos versenyt rendeztünk a gimnázium osztályai között. A kéthetes program alatt ismét szerveztünk bolhapiacot, üzemeltettünk büfét, gyűjtöttünk papírt, üveget. Igyekeztünk megmozgatni gimnáziumunk tanulóit, hogy tevékenyen vegyenek részt a gyűjtésben. A cél nem az volt, hogy felmérjük, ki mennyi pénzt tud adni. Azt hirdettük ki egy nagy faliújságon, hogy melyik osztály mi mindent tett az ügy érdekében. A cselekedet számított. Diákjaink sokat dolgoztak azért, hogy a papírból, üvegből, apróságokból pénzadomány lehessen.

Ebben a tanévben már az ökumenikus segélyszervezet segítségével szerveztük a gyűjtést. Így ők adták az urnát, és sok háttéranyagot is kaptunk. A két hét alatt minden délben egy-egy rövid propagáló előadást tartottunk, hogy diákjaink minél jobban magukénak érezhessék Székelyföld ügyét. Levetítettük a segélyszervezet által küldött filmeket, olvastunk székely mesét, novellát, és készítettünk egy Székelyföldet bemutató faliújságot is.

A gyűjtőprogram végét iskolánk kulturális bemutatója, a diákgála jelentette. Február 2-án, csütörtökön zárult az akció. Az utolsó napon délben a turai néptáncegyüttes táncolt székely táncokat gimnáziumunk aulájában. Minden pénzt az urnába gyűjtöttünk, így mi sem tudtuk pontosan, mennyi is lesz a végösszeg. A versenyt szervező és lebonyolító 11. a osztály nagy izgalommal számolta össze, majd a diákgálán ünnepélyes keretek között adta át a segélyszervezet munkatársainak a kétheti munka eredményként összegyűlt pénzt. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Székelyföldön iskolát épít; a mi adományunkat is erre a célra szeretné fordítani.

A programban az volt a nagyszerű, hogy nemcsak egyszerűen pénzt adtunk, hanem a gyűjtésben a gimnázium tanulóinak és tanárainak munkája, odafigyelése is benne volt. Amikor a diákgálán átadtuk a 230500 Ft-ot, nem az összegre voltunk büszkék, hanem arra, hogy ezt mi – 659 diák, 55 tanár és 30 technikai dolgozó, vagyis az aszódi evangélikus gimnázium – együtt értük el. Együtt segíthettünk!

Kalina Katalin, a 11. a osztályfőnöke