Kultúrkörök

Gyülekezeti könyvterjesztők és keresztyén könyvesboltok első szakmai napját rendezik meg több mint húsz kiadó és – reménység szerint – több száz gyülekezeti és „hivatásos” könyvterjesztő részvételével március 25-én a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnáziumban. A programot a Harmat Kiadó, a Kálvin Kiadó, a Luther Kiadó és a Magyar Bibliatársulat közösen szervezi. A szakmai nap keretében általában a Szentírás és a keresztény könyvek olvasásának és továbbadásának missziói lehetőségeire szeretnék fölhívni a figyelmet, megosztva egymással e szolgálat örömeit és nehézségeit. Az alábbi írás ébresztő, elgondolkodtató szándékkal íródott mindazok számára, akik olvasóként, gyülekezeti tagként bármilyen módon kapcsolatba kerülnek a Bibliával, illetve keresztény könyvekkel, egyházi újságokkal.

A nyilvánosság előtt és szakmai körökben egyaránt vita folyik arról, hogy a hazai olvasáskultúra színvonala milyen mértékben romlik, egyáltalán romlik-e, és ha igen, akkor mely korosztályokat érint súlyosabban a változás. A szakértők általában egyetértenek abban, hogy a fiatalabb korúak veszélyeztetettebbek, hiszen nem a könyvekkel találkoznak először: a vizuális kultúra térhódításával elsősorban a televízió – és csak azután a számítógép – szorítja vissza, öli meg az olvasási kedvet az emberekben. Számos próbálkozásnak lehettünk tanúi az elmúlt években, amelyek az olvasás népszerűsítését, az olvasóvá nevelést voltak hivatottak szolgálni több-kevesebb sikerrel (például az olvasás éve vagy A nagy könyv játék).

Arról azonban kevés szó esik az egyházi médiában, hogy hányan maradnak távol a templomoktól a vasárnap délelőtt közvetített istentiszteletek vagy a hét minden napján reggeltől estig játszott televíziós szappanoperák miatt. S hogy hányan nem veszik kezükbe a Szentírást naponként vagy ritkábban, de rendszeresen – a hozzá tartozó hitmélyítő irodalomról már nem is beszélve. Lépten-nyomon halljuk azt is, hogy a romló életszínvonal következtében az emberek egyre kevesebb pénzt költenek könyvekre, ezért – az országos üzletláncok kivételével – egyre nehezebb a könyvesboltok gazdaságos működtetése. Ugyanakkor az elmúlt esztendők arról tanúskodnak, hogy sorra nyílnak országhatáron innen és túl a keresztény könyvesboltok, melyek – ha a templomajtókban, gyülekezeti házakban fölállított iratterjesztő asztalok számát nézzük – csak a jéghegy csúcsát jelentik. Hogyan is van ez?

Az iratmisszió az egyik legkézenfekvőbb lehetőség valamennyi olvasni tudó és szerető keresztény ember számára, hogy Jézus Krisztus parancsának eleget téve elmenjen, és hirdesse az evangéliumot (lásd Mt 28,19). Az újszövetségi történet szerint az etióp kincstárnok egy Ézsaiás-tekercset vett Jeruzsálemben valakitől, akinek bizonyára nem ő volt az első vásárlója. Azután a hozzászegődő Fülöptől azt kérte, hogy magyarázza meg neki a szöveg értelmét (lásd ApCsel 8,26–40). Íme egy példa arra, hogy az Írások terjesztése már az Ószövetség népe között is bevált missziói eszköz volt, és ezt az Újszövetség gyülekezetei is kezdettől fogva gyakorolták. A gyülekezeti munkás pedig azzal foglalatoskodott – felkészült is volt a tekintetben –, hogy az Írások értelmét kifejtse: misszionáljon és evangélizáljon, azaz az élő Istenhez vezessen embereket az evangélium hirdetése által. Hiszen a Feltámadott is erre tanította övéit az emmausi úton, amikor „elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt” (Lk 24,27)! Az iratmisszió a gyülekezeti igehirdetés folytatása, egyben a hívő ember nyitottságát mutatja: azt tanúsítja, hogy készséggel hirdeti „a békesség evangéliumát” a világ számára. Ahogy Jörg Zink írja Istennel élni című könyvében: „Isten szeretetével szeretni az embereket, reménykedni a világot illetően, készen arra, hogy Isten felhasználjon minket – ez lenne a feladat.”

Ha valamelyik városi gyülekezet vagy egy tagja vállalkozik arra, hogy keresztény könyvesboltot nyit, azzal már egy határozott és mások számára is példaértékű lépést tett a misszió területén. A bolti munkatársaktól alapos felkészültséget igényel a naponkénti helytállás. A templomon kívüli közegben kell dolgozniuk, ahol a legnagyobb feladatok egyike talán az, hogy azok figyelmét is fölkeltsék a keresztény könyvek iránt, akik egyébként közönnyel, érdektelenül mennének el a kirakat előtt. Persze az sem kevésbé fontos, hogy folyamatosan a gyülekezeti vásárlók rendelkezésére álljon a keresztény könyvkiadók széles választéka.

Az egyházi és a szekuláris világból érkező igényeknek való kettős megfelelés nem könnyű akkor, amikor valóban csökkenni látszik nem csupán általában a könyvek, hanem – ami számunkra fontosabb – a Szentírás olvasásának igénye is. Ki szabad – sőt ki is kell – használnunk a televízió és a világháló nyújtotta lehetőségeket az evangélium hirdetésében, de nem felejthetjük el, hogy rajtuk keresztül sem Istennel, sem keresztény testvéreinkkel, sem azokkal, akikhez Krisztus parancsa folytán elküldetünk, teljes közösségbe nem kerülhetünk. Az elmélyült olvasás bensőségességét, főként a napi bibliatanulmányozással együtt járó imádságos csendet nem pótolhatják a modern technika minden tevékenységünket „megkönnyíteni” akaró vívmányai, de bibliaórára sem ülünk be ölünkben a személyi számítógépünkkel, hogy segítségével bontogassuk közösen Isten igéjének üzenetét!

A gyülekezeti iratmisszió éppen azzal a feladattal ruház fel bennünket, keresztény embereket, hogy naponkénti bibliaolvasóként „magunk vállaljunk felelősséget lelki-szellemi növekedésünkért” (Klaus Douglass: Megalapozott hit), ne pedig másokra hárítsuk, valamint hogy képessé váljunk az önálló ítéletalkotásra. Hogy a Biblia jobb megértését segítő, tartalmas kiadványok segítségével személyesen járjunk utána a magunk hitének, reménységünk tárgyának és céljának. Mindez annak a felelősségét is jelenti, hogy amit elolvastunk, jónak találtunk s meg is tanultunk, azt adjuk tovább alázattal és bölcsen, szeretettel tanítva a hozzánk közel kerülőket.

Az iratmisszió bármely gyülekezeti munkaág részévé válhat. A gyerekmunkában, hittanoktatásban, keresztelőre készülő családok, jegyespárok, konfirmandusok felkészítésében, az ifjúsági munkában, a kórházi lelkigondozásban, családlátogatásban, a bel- és külmisszió valamennyi területén nélkülözhetetlen a jó könyv – egyházi folyóiratainkkal, lapjainkkal együtt (!) –, hogy a hirdetett, kimondott szavak kinek-kinek a saját életében, gyülekezeti, egyházi közösségében valósággá váljanak.

A kisebb településeket ma is az jellemzi, hogy mindössze két lehetőség adatik az ott élők számára ahhoz, hogy hasznos olvasnivalóhoz jussanak: a templom és a könyvtár (ha ugyan ez utóbbi létező fogalom még olyan helyeken, ahol bezárt az iskola, és az önkormányzat súlyos anyagi gondokkal küzd). Az iratmisszió részét képező gyülekezeti iratterjesztés által ezért minden templomjáró testvér „sajtóapostollá” válva teljesítheti a misszió nagy parancsát.

Fodor Csaba