Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
![]() |
Albert lovag és Pongrác lovag következő úti célja a kódex szerint Csipkebokor országa volt.
– Én nagyon szeretem a csipkebogyóteát – szólalt meg Albert, miután már jó ideje mindketten gondolataikba merülve lovagoltak. – Egy-egy lovagi torna előtt megiszom belőle egy kupával, és szinte érzem, ahogy a vitaminok végigszaladnak bennem! Ha pedig sebesülés ér a bajvívás során, csipkebogyótea-borogatást teszek rá. Egykettőre begyógyul tőle a seb. Erre az útra is hoztam belőle, csak már fogyóban vannak a tartalékaim.
– Hát akkor itt majd kedvedre feltöltheted a készletedet! De ugye tudod, hogy nem ez lesz az egyetlen feladatunk ezen a vidéken?
– Persze hogy tudom! A negyedik próba vár ránk! A Biblia leírása szerint az Úr egy égő csipkebokor képében szólította meg Mózest. Ekkor bízta rá a feladatot, hogy a zsidó népet kivezesse Egyiptom földjéről.
Pongrác lovag bólogatva folytatta:
– Bajusz király kódexe azt írja, hogy hamajd elértük Csipkebokor országát, egyes bokrokon találunk bizonyos meghatározásokat. Ezek eredetileg ebben a könyvben is benne voltak, csak hát az egerek ezt is megrágták. Még az a szerencse, hogy az ábra, amelybe bele kell írnunk a megfejtést, megmaradt. Ha megoldottuk a Mózessel kapcsolatos rejtvényt, teljesítettük a negyedik próbát is!
– Hát akkor rajta, ne késlekedjünk! – kiáltotta Albert lovag megsarkantyúzva lovát.