Evangélikusok

Az ember foglalkozása vagy hivatása óhatatlanul rányomja bélyegét az egyéniségére. Bizonyos esetekben azonban úgy érezzük, hogy a mindennapok gyakorlati foglalatossága ellentétben áll az egyén lelkiségével, s ez az ellentét mintegy megtöri, kettéosztja a személy egységét. Ha például valaki hivatásszerűen foglalkozik a politikával, munkájában szüksége lehet a sakkjátékból ismert célirányos taktikázásra. Ám ha ugyanez az ember istenfélő, sőt presbitere is egy történelmi egyház valamely gyülekezetének, felvetődik a kérdés: krisztusi úton járó emberként viselkedik-e, ha a politika frontján szokásos, sőt szükségszerű taktikázással próbálja érvényesíteni erkölcsi szempontból egyébként dicséretes álláspontját?

E kérdésre várok választ dr. Berkes Pétertől, Pestszentlőrinc és Pestszentimre egyik pártszervezetének elnökétől, önkormányzati képviselőtől. Interjúalanyom egyszersmind ugyanezen kerület evangélikus egyházközségének presbitere, felügyelőhelyettese és énekkarának tagja is.

– A politikai munkát nehéz összeegyeztetni a krisztusi úttal, de nem lehetetlen – mondja a képviselő. – Az édesapám, célozva a politika és az erkölcs gyakori különbözőségére, sokszor mondta, hogy a politikus ne viseljen glaszékesztyűt, mert az hamar bepiszkolódik. Ennek ellenére igyekszem úgy politizálni, hogy semmiféle piszok ne tapadjon hozzám. Aki valóban hitben él, az a hit diktálta erkölcsi alapokon áll akkor is, amikor egy ügy érdekében határozottan, esetleg keményen kénytelen érvelni. Bő fél évszázaddal ezelőtt nem volt ez ritka dolog: a neves francia politikus, Robert Schuman, akiben a múlt század negyvenes éveiben megszületett az Európai Unió gondolata, még magától értetődően írta le Európáért című könyvében: „A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” Majd azt is hozzátette: „A keresztényellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süllyed.”

A mélyen hívő, protestáns, svéd nemzetiségű Dag Hammarskjöld (1953 és 1961 között az ENSZ főtitkára volt) a következő mondatot jegyezte fel önmagának – és talán az utókornak is: „A keresztyén ember élete Isten írása.” Egyik beszédét pedig így kezdte: „Legmélyebb imáinkban nem a győzelemért, hanem a békéért könyörgünk.” A világ nagyot fordult azóta, de a mai ENSZ-főtitkár, Kofi Annan is kijelentette egyszer, hogy nehéz döntések előtt azt kérdezi magában: „Mit tenne most a helyemben Hammarskjöld?” Az egykori főtitkár bizonyára nemcsak mint politikus, hanem mint hívő ember is példaképévé vált a mainak. Úgy vélem, nemcsak a nagypolitika szereplői, de minden ember – még egy önkormányzati képviselő is – kérhet segítséget döntéseinek meghozatalában Istentől.

– Mint képviselő hogyan fogalmazná meg az erkölcsös politizálás lényegét?

– Mindig a választópolgárok érdekeiért, nem pedig valamely párt ellen vagy mellett harcolok. A választópolgárok bizonyos értelemben rám bízták magukat; ezt a bizalmat nekem nemcsak viszonoznom kell, hanem azt is tudnom kell, hogy mint képviselőnek így vagy úgy befolyásom van a sorsukra. Ebből eredően nem fordulhatok el az engem megválasztó polgároktól, nem helyezhetem mások érdekeit vagy akár a saját érdekemet az övék elé. A testületi vagy bizottsági üléseken azonban ezzel ellentétes nézetek is érzékelhetők. Erről mindig egy olyan csónak jut az eszembe, amelyben az evezősök más-más irányban eveznek, így a csónak természetesen nem érhet célba. Ha pedig egy haladni képtelen csónakba csalogattuk be a választópolgárokat, akkor erkölcstelenül jártunk el. Igaz, manapság hallunk olyan vélekedéseket némely politikus szájából, hogy valami „erkölcsileg kifogásolható, de jogilag nem”. Én ezzel az állásponttal – hitemből eredően – nem értek egyet.

– Tudna-e példát mondani arra, amikor testületi ülésen olyan álláspontot támadott, amely jogilag elfogadható lett volna, de erkölcsileg nem?

– Tudok. Egy ízben az illetékes bizottság leszavazta egy régen meghalt lelkész özvegyének lakástámogatását. Annak, hogy ilyen döntés szülessen, jogi akadálya nem volt, én azonban tudtam, hogy az asszony – férje mellett – évtizedeken át segédkezett fiatalok százainak konfirmálásában, részt vett az ifjúsági programok szervezésében, nemzedékeken át nevelte jó erkölcsre, helytállásra, hazaszeretetre a gyülekezet ifjúságát. A lelkiismeretem azt diktálta, hogy interpellálnom kell a rossz anyagi körülmények között élő özvegy érdekében, s a törekvésem sikerrel is járt.

Egy másik alkalommal a személyes érdekeim ellen kellett dolgoznom, hogy a körzetemben lakók érdekeit képviselhessem. Az önkormányzat csatornázásba kezdett, s az anyagi fedezet megteremtéséhez egy értékes ingatlant akart eladni. Ezt sikerült megakadályoznom azzal az indoklással, hogy kár lenne végleg lemondanunk az ingatlanról akkor, amikor a csatornázás költségeit pályázat útján is megszerezhetjük. A csatornázást végül tényleg meg tudtuk oldani pályázaton nyert pénzből, de közben nyilván elpártolt tőlem bizonyos számú szavazó, hiszen – legalábbis eleinte – látszólag elleneztem a fejlesztést. Nem vagyok biztos abban, hogy később a javamra írták azt, hogy az értékes ingatlan a birtokunkban maradt. A hitemből fakadó erkölcsiségem azonban azt súgta, inkább veszítsek szavazatokat, mintsem hogy az általam képviseltek egy meggondolatlan, rövid távú, komoly veszteséggel járó lépés szenvedő alanyai legyenek.

Sugalljon bármit is a mai korszellem, a krisztusi tanítás követése kifizetődőbb mindenféle financiális spekulációnál.

Török András István