Szószóró

Az első Szélrózsát 1996-ban azért szerveztük meg, mert azt képzeltük, hogy ahogyan mi, úgy mások is „szomjazzák” az efféle nagy találkozásokat. Hittünk benne, hogy munkánk nem lesz hiábavaló. Azóta Szélrózsáról Szélrózsára tapasztaljuk, hogy ez a szomjúság – mint valami szélbe suttogott titok – egyre terjed, egyre több inni vágyót, azaz találkozni vágyót hoz el közénk. Ezért az itt olvasható néhány gondolat különösen kedves számunkra. (Huszák Zsolt)

A Szélrózsa számomra az evangélikus fiatalok nyitottságát jelenti – egymás, az egyház és legfőképpen Isten felé.

Nekem sokat jelentett a tatai találkozó, mert sok új emberrel ismerkedhettem meg, és mindemellett lelkileg is gyarapodtam. Az is pozitív volt, hogy a sok komolyság mellett azért jutott idő a kikapcsolódásra, az önfeledt szórakozásra és – ami mindig jól esik – a sportolásra is.

Az idei Szélrózsától is hasonló élményeket várok. Sok érdekes programot, elgondolkoztató beszélgetéseket, jó koncerteket, új barátságokat. Ezért buzdítanék mindenkit arra, hogy jöjjön el július 19. és 23. között Szolnokra.**

Deák Dániel

Gimnazistaként kerültem az evangélikus egyház közelébe, felnőttként kereszteltek. A Szélrózsa megszületésekor – még diákként – a nagy buli, a sok fiatal, az ismerkedési lehetőség vonzott, a koncertek, színpadi előadások, amelyekben egyébként ritkán lehetett részem. Azóta megváltozott a hozzáállásom. Igaz, hogy sokszor gyöngyszemekre leltem egy-egy programban (akár a megvalósítás profizmusában, akár a szárnyaikat bontogató ifjak megejtő igyekezetében, hogy kifejezzék: igenis van mondanivalójuk), mégis a legfontosabb esemény ilyenkor a számomra kedves emberekkel való találkozás, azokkal, akiknek a hiánya a hétköznapokban nem is tudatosul. Ilyenkor valóban érzem, hogy egyházunk, ahová immár gyermekeim és én is tartozunk, valódi közösség.

Ohnmacht Magdolna

Sajnos eddig még egy Szélrózsán sem voltam ott végig, mindig csak egy-két napra látogattam el a találkozóra. Ilyenkor általában sajnáltam, hogy olyan hamar eltelt az idő, ezért az idén végig ott szeretnék maradni. Az volt a furcsa, hogy bár rengeteg – részben idegen – ember volt együtt, megvolt ennek is a varázsa, hiszen tudtuk egymásról, hogy ugyanaz az Úr táplálja mindnyájunk lelkét az év többi napján is. Leginkább az vonz, hogy el lehetett csendesedni különböző berendezett sátrakban. Ez nagyon fontos, mert ilyenkor mélyülhetnek el a legjobban az átélt élmények. Az idei mottó alapján előre várom ezeket a napokat.

Bálint Nóra

Első Szélrózsa-élményemet tizennégy évesen éltem át Debrecenben. Az orosházi ifjúsággal mentünk énekelni. Akkor még nemigen értettem, miről is van szó: sok fiatal az ország minden részéből eljött koncerteket hallgatni, beszélgetni kisebb-nagyobb csoportokban, mindenféle áhítatot tartanak: van zenés, csendes, zsoltáros… Valami megérintett, ezért úgy gondoltam, hogy a legközelebbi találkozóra is érdemes lesz elmenni.

Most látom csak igazán, hogy milyen hatalmas missziói jelentősége van ennek a rendezvénynek. Minden réteget meg kell próbálni valahogyan elérni. A Szélrózsa főként a fiatalokat próbálja megérinteni azáltal, hogy felveszi a stílusukat. Úgy próbál közeledni a mai tinédzserekhez, hogy felkapják a fejüket: könnyűzenével, kézműves-foglalkozásokkal, különféle érdekes témájú fórumokkal, sportlehetőséggel és a meghallgatással – mindez Isten nevében… Remélem, az idei találkozón mint zenész már én is adhatok abból, amit eddig kaptam.

Dobozi Sámuel teológus