A vasárnap igéje

BÖJT 2. VASÁRNAPJA (REMINISCERE) – 1Thessz 4,1–8

Napjainkban kevesen vesznek kezükbe illemtankönyvet, még kevesebben járnak illemtanórára. Pedig emberi közösségeink egészséges és építő működéséhez fontos az írott és íratlan szabályok ismerete és betartása. Talán a vállalati csapatépítő tréningek próbálják a maguk eszközeivel e hiányt pótolni.

A keresztény egyház közössége számára is vannak írott és íratlan szabályok. Az egyház, a gyülekezetek közössége ezek ismerete és komolyan vétele nélkül elveszíti küldetése igazi értelmét és célját, hordozó és megtartó közösség helyett értéktelen torzóvá válik. Kézenfekvő e gondolatmenet továbbvitele: Krisztus népe, vedd elő a Szentírást, lapozd fel a Tízparancsolatot és a szeretet kettős jézusi parancsát! Kezedben az egyház illemkódexe – tanuld, cselekedd, tökéletesedj! Mai fülnek kissé furcsa kifejezéssel élve: járj a megszentelődés útján!

E kétségkívül logikus és célratörő életprogramot, a megszentelődést gyökeresen más oldalról közelíti meg Isten igéje Pál apostol levelében. Segít a helyes megértésben az a fohász, amelyet néhány lelkész elmond az igehirdetési alapige felolvasása után: „Urunk, szentelj meg minket igéddel; a te igéd igazság!” Nem betartandó illemkódex, életszabály-gyűjtemény a Szentírás, melynek betűihez életvitelünket alakítjuk, hanem Isten teremtő és átformáló szava. Nem én programozom be magam a Szentírás szerint, hanem igéjében maga az Úr programozza át látásomat, tájékozódásomat, életvitelemet.

Ekkor, ezzel kezdődik el a küzdelem, a személyes hit harca. Nem az Isten törvényét kínosan betartani akaró élet vagy szent automatizmus érvényesül, hanem személyes kapcsolat születik és erősödik Urunkkal és Megváltónkkal. Isten törvénye az élő Úrral való közösség nélkül valóban nem egyéb, mint illemkódex. Ő azonban önmagát adja, hogy már most, földön küzdő egyháza életében is valósággá legyen, lehessen életünkben az ő szava. Papírra írt és szóban elhangzó igéjét kötelező törvény helyett szívünkbe írt, elkötelező valósággá teremti.

A megszentelődés nem befejezett, kész állapot, hanem küzdelmes folyamat. Forrása és alapja – erre Pál apostol is többször hivatkozik – maga az élő Krisztus, a róla szóló tanúskodás. Az, amit és ahogyan tanúságként ránk hagytak róla az apostolok. Ne keressünk hát új kinyilatkoztatásokat, ne hajlítsuk, alakítsuk saját bűnös vágyainkhoz az ő szavát, inkább kérjük, hogy ő szenteljen meg minket az igazság igéjével! Isten törvényének és evangéliumának minden korszerűsítési kísérlete rögtön „kór-szerűvé”, beteggé, torzzá teszi hitbeli tájékozódásunkat és életünket. De kórossá teszi egyházunk, gyülekezetünk, családunk életét is.

Egészséges élet elképzelhetetlen az Élettel, Istennel való közösség nélkül Jézus által! Vele és általa már nem reménytelen a küzdelem „a test, a világ és az ördög” ellen (Luther)! Figyelmesen olvasva látjuk, hogy Pál apostol nemcsak a jövő reménységének tárgyaként, hanem már a jelen valóságos történéseként tapasztalja Krisztus jelenlétét és erejét: „…s amint éltek is…” – de hozzáteszi: „…ebben jussatok még előbbre.”

Ez az előbbre jutás valójában a naponkénti megtérés. „Mindig szükségünk van ugyanis az alapvető apostoli tanításra, mely a törvény és evangélium változatlan hirdetéséből áll. Mindig szükségünk van arra, hogy szembesüljünk vétkeinkkel a törvény kemény ítélete alatt. És mindig szükségünk van arra, hogy elérkezzék hozzánk az evangélium, amely szembesít Isten megváltó kegyelmével, békességgel ajándékoz meg, és naponként erőt ad az újrakezdéshez. Hogy naponta megerősödjünk abban, ami az életre és üdvösségre való, s amit Isten igéjében találunk: tudjuk, kiben hiszünk, hol van a helyünk, és merre visz utunk.” (Id. Magassy Sándor)

Erre a küzdelemre hív mindannyiunkat Urunk. S így lehet az igéből – keresztény illemkódex merev szabályrendje helyett – a Föltámadottal való közösség élő és mozgalmas valósága.

Kovács László