Kultúrkörök

Lapunk 2006. február 5-i számában ismertettem William Tyndale A Szentíráshoz vezető ösvény című művének tavaly év végén megjelent, kétnyelvű kiadását, amely a Magyar Luther Füzetek 9. számaként látott napvilágot. Írásomban említettem, hogy később szólok majd egy másik, ugyancsak frissen kiadott műről, George Hunsinger Új teremtés hajnala című munkájáról is. Ígéretemhez híven az alábbiakban ez következik.

A könyvecske a Hermeneutikai Füzetek című sorozat 29. száma. A hermeneutika görög szó, és azt a tudományágat jelöli, amely a szövegek értelmezésének alapelveit és módszereit határozza meg. Ez a teológiai gondolkodás rendszereiben azelőtt nem volt ismeretes, csak az elmúlt század második felében vált jelentőssé, szinte kulcsfogalommá.

Tudjuk, hogy az ókorban már Arisztotelész foglalkozott hermeneutikával, a mi korunkban pedig a megismerés elméletét jelenti, főleg a nyelvtudományok területén. A hermeneutikát a hívei ma nemcsak segédtudománynak tartják a teológiában, hanem Isten Igéjének valódi értékét kutató stúdiumnak, és azt állítják, hogy a célja helyes feleletet adni tudományosan Isten Igéjére.

A hermeneutikai kutatás mindig két irányban mozog: szövegmagyarázat (explikáció) és helyes alkalmazás, aktivitásra buzdítás (applikáció),vagyis egyfelől a megértés tisztázása, másfelől a belőle fakadó mozgósítás (mobilizáció) a szándéka.

Füzetünk az elmúlt fél évszázad olyan jelentős teológusaira utal, mint Karl Barth (dogmatika), Rudolf Bultmann (újszövetségi teológia), Hans Frei (amerikai kutató teológus), Jürgen Moltmann (a reménység teológusa), Wolfhart Pannenberg (a kijelentés értelmezője), Paul Tillich (rendszeres teológus) stb.

A sorozatszerkesztő, ifj. dr. Fabiny Tibor személyes ismerőse a szerzőnek, ösztöndíjasként szemináriumának hallgatója is volt 2004-ben Princetonban. George Hunsinger ismert princetoni teológus európai teológusok munkáira alapozza mondanivalóját, de önálló gondolata az, hogy nem a szó és betű szerinti értelmezést kutatja, nem is a szimbolikus értelmezést vagy az allegorikus magyarázás formáit, hanem új utat keres: nem a litterális információt, nem a Jézus Krisztuson tájékozódó realizmus módszerét követi, hanem meghagyja a titkot titoknak.

Egyszerre veszi komolyan a történelmi valóságot és az idő feletti kinyilatkoztatást, az időbeli és az örökkévaló értelmet. Nem akarja feloldani az ellentétes kijelentéseket, hanem több oldalról (komplementárisan) mutatja be a „titkot”, közelíti meg az Ige mondanivalóját.

Nem elégszik meg az úgynevezett liberális, racionalista értelmezéssel, amely nem tűri el a titkot, hanem keresi az istenit, „az elrejtőzködő Istent”, aki mégis kijelenti magát, megnyilatkozik az embernek, népének, amennyire teremtményeinek szükséges, elviselhető és hasznos. Más szavakkal: nem akarja Isten titkát megfejteni, inkább érzékelteti azt, hogy „többről van itt szó”, mint amit rációval, értelmünkkel kikutathatnánk.

Tudatosítja a metaforák nagy jelentőségét. A metafora szó szintén görög kifejezés, jól ismert kulcsszó a nyelv- és irodalomtudományban; hasonlóságon alapuló névátvitelt jelent. A teológia tudományában aránylag új fogalom, az Istenről való beszédben rejlő hasonlóság és különbség kifejezésére használják. Rokon az analógia kifejezéssel, amely emberi nyelven próbálja Isten titkait közölni. Ezt a módszert használja az Újszövetség (például Róm 12,6), de már az Ószövetség is. A metafora nem oldja fel a feloldhatatlant, de megmutatja a mondanivaló lényegét.

A könyv egyik különös érdeme, hogy újra előhozza a már feledésbe merülő Karl Barth Szentírás-értelmezését, ugyanakkor a feltámadás problematikáját is megpróbálja közelíteni. Mind Jézus, mind az emberek feltámadásának kérdése megvilágításra került az Újszövetség tartalma szerint.

Fabiny Tibor előszavában megemlíti azt a vitát, amelyet a princetoni teológiai egyetemen folytattak, és azt állítja, hogy a kiadvány közel hozza a témát a magyar teológiai valósághoz is. Princeton így lehet hatással a budapesti teológusokra. Egyfelől a fundamentalista felfogást képviselő Reisinger János és Vankó Zsuzsa álláspontjáról van szó, másfelől Takácsné Kovácsházi Zelma, Bartha István, Csepregi András, Cserháti Márta, Németh Zoltán csoportjának felfogásáról, akik az új liberális, racionalista álláspontot képviselték a teológiai diszkusszió folyamán.

A mű egy közvetítő álláspontot mutat be. Ezzel megoldást kínál a mai teológiai ifjúság vitájához. Mindkét csoport, ha más néven és más zászló alatt hajózik is, a mai teológia két szélsőségét képviseli. A nálunk „pietistáknak” nevezett csapat „egykönyvű” hallgatókból áll, akik „csak hisznek”, és anatémát kiáltanak a más felfogásúakra, a másik csoport az úgynevezett „tudósok” csapata, ők sok mai külföldi teológusprofesszor ismeretében, szinte magasból kezelik a másik tábort. Az egyik csoport tagjai nem akarnak mást olvasni, csak a Bibliát, a másik csoport nagy tudásszomjjal mindent el akar olvasni, de nem ér rá foglalkozni a Szentírás egyházi használatával, mert azt nem tartja tudományosnak.

Ezt a hermeneutikai füzetet úgy értékelhetjük, mint amely egy „kiváltképpen való utat” mutat (1Kor 12,13), a Szentírás szeretetének és tudós exegéták megbecsülésének útját. Így megmaradhat a hit, a remény, a szeretet, és ezek közül legnagyobb a szeretet…

Füzetünk tulajdonképpen több kiadásból fordítja anyagát, Hunsinger 1987 és 2004 között megjelent írásaiból. A fordítás kitűnő munkáját Tóth Sárának köszönjük, a lektorálás nem könnyű szolgálatát pedig Fabiny Tibornak, Kókay Nagy Viktornak, Lázár Viktóriának. A magam részéről hálás vagyok, hogy elolvashattam a füzetet. Őszintén ajánlom felsőéves teológushallgatóknak és gyakorló lelkész testvéreimnek is. Szívesen hallgatnék a témáról további teológiai diszkussziót.

Hafenscher Károly (id.)