Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 11 - Kell egy csapat

Kultúrkörök

Kell egy csapat

Egyesületet alapítanak az egyházi múzeumok

Minarik Ede pályabérlő, mosodás örök érvényű óhaja vált valóra, amikor az Evangélikus Országos Múzeum igazgatójának, Harmati Béla Lászlónak az alapos előkészítő munkája, szervezése után az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ és hazai egyházi múzeumok képviselői összegyűltek a múlt héten. A Deák téri tanácsteremben tartott összejövetelen a római katolikus, református és evangélikus gyűjtemények munkatársai nem teológiai kérdésekről vagy az ökumené lehetséges útjairól tárgyaltak, hanem a múzeumok közti intézményes összefogás lehetőségeit kutatták. A szigorúan vett szakmai, muzeológiai, sőt jogi kérdéseket személyes élmények, sikerek és csalódások története színesítette.

Abban mindnyájan egyetértettek, hogy korunkban nagy szerepe van az összefogásnak. Civil egyesületként egyszerűbb megjelenni a világ előtt, nagyobb esélylyel lehet pályázatokon indulni, s az egyházi múzeumok – egymás szakmai munkáját segítve – a valódi célnak, a missziónak is hatékonyabb eszközei lehetnek. Bár még nem dőlt el, hogy miképpen lesz megvalósítható az intézményi tagság mellett szakmai segítők vagy pártolók csatlakozása, az azonban biztos, hogy az összefogást szélesíteni kell a görög katolikus, az ortodox és a zsidó gyűjtemények bevonásával.

A Magyar Egyházi Levéltárak Egyesületéhez (MELTE) és az Egyházi Könyvtárak Egyesületéhez hasonlóan közös kiadványok, vándorgyűlések, konferenciák adnának teret a szakmai együttműködésre – akár az egész Kárpát-medencében is.

A jelenlévők az alapszabály-tervezet alapján szándéknyilatkozatot fogalmaztak meg a Magyarországi Egyházi Muzeális Gyűjtemények Egyesületének létrehozásáról, és előkészítő bizottságot alakítottak.

zzs