Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 11 - Szent és profán a médiában

Kultúrkörök

Szent és profán a médiában

„Alkalmas-e a »profán« média arra, hogy »szent« tartalmat közvetítsen?” – tette fel a kérdést referátuma elején Réz András a Kereszténység arcai című beszélgetéssorozat legutóbbi alkalmán.

Az ismert esztéta az Evangélikus Hittudományi Egyetem dísztermében február 24-én elhangzott felvetésre adott nemleges válaszát kommunikációtörténeti áttekintésbe ágyazta. Előadásában a harmincas évek Amerikájából indulva jutott el a máig. Réz András kiemelte, hogy napjainkban a médiában közvetített tartalmak egymásba olvadnak, nem lehet „tisztán” kiemelni a spirituális mondanivalót. Ezért az értékek átadása – véleménye szerint – technikai eszközökön keresztül nem történhet meg hitelesen. A megoldást csakis az ember és ember közötti közvetlen kommunikáció jelentheti.

Az Angyalfa Alapítvány és a Pillér Ifjúsági Kulturális Egyesület által szervezett rendezvény másik meghívott vendége, Csoma Áron lelkész, református zsinati szóvivő az egyház felelősségéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy az egyháznak mindenképpen tovább kell adnia a rábízott kincset, az evangélium üzenetét. A nagy nyilvánosság pedig csak a médián keresztül érhető el – emelte ki. Az egyháznak az a feladata – húzta alá –, hogy ilyen módon is tudatosítsa a nézőkben és a hallgatókban: nem egy konzervatív és mereven elzárkózó intézménnyel állnak szemben, hanem egy emberi hangon, hitelesen és érthetően kommunikáló közösséggel.

G. Zs.