A hét témája

Miért pont orange (narancssárga) és blue (kék)? Ez a két szín uralta a „terepet” az Egyházak Világtanácsának 9. nagygyűlésén. Nem a dekoráció kellékei voltak, hanem egy új szavazási, döntési rendszer jelképei. Ennek jóvoltából nem nyertesek és vesztesek jöttek ki a teremből egy-egy szavazás után, akiknek el kell fogadniuk a többség véleményét, hanem olyan testvérek, akik figyelnek egymásra, és addig nem fejezik be a megbeszélést, tanácskozást, amíg nem jutnak egyetértésre, konszenzusra. Ez vált a gyűlés egyik kulcsszavává.

Consensus-making procession, vagyis egyetértést előkészítő/létrehozó folyamat – ez volt a hivatalos kifejezés. Van mit tanulnunk belőle a mi egyházi gyakorlatunkban is. Sok türelem, sok idő kell hozzá, míg minden kisebbségben maradtnak meghallgatjuk a véleményét, újra meg újra átgondoljuk a sajátunkat, de megéri. Az óriási csarnokban rögtön látszott egy-egy hozzászólás után, hogy milyen a közhangulat. Narancssárga erdő, s közte néhány kék cédula, vagy a hideg kék elsöprő többsége.

Kavarognak fejemben a sokat használt szavak, érdemes lett volna számolni, melyek a leggyakrabban előfordulók. Biztos, hogy egyik volt a diversity, amely sokféleséget, sokszínűséget jelent. Sok minden van e szó mögött: sokszínű ételek, különleges ízek, ruhák színpompás egyvelege. De az is, hogy mi, emberek mennyire sokfélék vagyunk: fehérek, feketék, sárgák, „tejcsokik”. Különböző égtájak, ismeretlen országok, különböző társadalmi rendszerek, különböző keresztény felekezetek, vallási csoportok képviselői. S lám, a példa: lehet békességben beszélgetni, együtt törekedni valami újra, valami másra, valami többre-jobbra, mint ami eddig volt. Lehet türelmesen szólni a másikhoz, megvárni a sorunkat a hosszú sorban a busznál vagy az önkiszolgáló étteremben, toleránsnak mutatkozni, amikor itthon már dühöngenénk…

Bible-group – azaz bibliaköri csoport. Az egyik legnagyobb élményt számomra a kiscsoportban töltött órák jelentették. Milyen másképp látunk egy-egy bibliai szakaszt a saját helyünkön! Bangladesben, Burmában, Tanzániában vagy Dél-Afrikában mást és mást jelenthetnek a samáriai asszony történetének mondatai, de végül is Jézus életet formáló szavait közös kincsként éltük meg. Nyilván mást jelent a tanítványok veszekedése az első helyért Indiában, a kasztrendszer szégyenletes világában, mint nekünk, de Isten hozzánk forduló szeretete mind nekik, mind nekünk nyújthat erőt, vigasztalást.

Division. Sajnos az is kiderült, hogy az emberi problémák, az egyházi nyomorúságok mindenütt jelen vannak. A megosztottság ördöge szinte mindenütt rombol. Ahol természetesnek kellene lennie az egységnek (gyülekezetekben, lelkészek között), ott sem az. Őszintén tudtunk együtt könyörögni saját nyomorúságainkra gondolva: Kyrie eleison – a mélységből kiáltok hozzád, Uram…

Sprituality, vagyis lelkiség. Ezen a világtalálkozón nagy hangsúlyt kaptak a reggeli és esti áhítatok. Teljes istentiszteletet úrvacsorával sajnos nem tudunk együtt ünnepelni, mert a dogmatikai különbözőségek még nem engedik… Mégis nagy élmény volt a közös istentiszteleti sátorban együtt dicsérni Istent, együtt figyelni az igére, együtt énekelni – nem véletlenül írom dőlt betűvel, kiemelve, mert ott tényleg szólt az ének –, együtt imádkozni. Végre átélhettem, ami itthon olyan kevésszer adatik meg: élmény az istentisztelet, öröm részt venni benne, látszik az embereken, hogy az evangélium részesei. Nem lógó orrú, savanyú ábrázatú, komoly vagy komolykodó emberek vesznek körül, hanem vidámak, felszabadultak, „lazábbak”, mint mi itt, Európában.

Symbolic action, vagyis jelképes cselekedet. Minden reggeli áhítaton más volt a jelkép, amelyet Bibliával és gyertyával együtt hoztak a bevonuláskor: lánc, napraforgó, kenyér, víz, ikon, kehely, vetőmag. Ezek határozták meg a tematikát azon a reggelen, kapcsolódva az aznapi igéhez. Könnyen megjegyezhető, egyszerű dolgok, amelyek azonban gazdagítják, színesebbé teszik az istentiszteletet.

Mutirao – portugál szó, találkozási helyet jelent. Olyasmi, mint a lehetőségek piaca nálunk. Egy hatalmas csarnokban helyet kapnak az egyházak különböző munkaágai. Bemutatkozhatnak, felkeltik az érdeklődést, beszélgetnek az arra járóval. Döbbenetes, hogy mennyiféle munkaágban van otthon az egyház. Így, dőlt betűvel kiemelve, akkor is, ha egy-egy területen csak egy-egy felekezet dolgozik.

Csak néhány példa: kopt testvéreink dolgoznak az utcagyerekek között, Afrikából több szervezet is próbál az AIDS betegséggel szembeszállni, segíteni a megelőzésben, befogadni a már fertőzötteket. Segélyakciók zajlanak a cunami utáni tragikus helyzet enyhítésére. Dolgoznak a gyerekmunka megszüntetését és tisztességes munkahelyek létrehozását szorgalmazók, a víz igazságosabb elosztását sürgetők, a foci-vb-hez kapcsolódó prostitúció felszámolásáért küzdők és így tovább. Sorolhatnám, miközben arcok villannak fel, személyes beszélgetések jutnak eszembe…

Mindent összevéve elgondolkoztató, megszégyenítő, de egyben bátorító is látni, hogy az élet milyen sok területén dolgozik az egyház. Soha nem felejtve, hogy az erőforrásunk Isten kegyelme! Magunktól nem megy, de küldetésünk, hogy jobbítsuk a világot ott, ahová minket helyezett az Úr, azokkal az eszközökkel, amelyek elérhetők számunkra.

„God, in your grace, transform the world!” Ezt az egy rövid mondatot mindenkinek „illik” most már értenie. Könyörgünk Istenhez, hogy kegyelme szerint formálja át a világot, az egyházat, egyházunkat! Van miből!

Gáncs Péterné