A hét témája

A festett fadobozban, amelyen fehér festékkel, ecsettel felírt szöveg – „Kossuth Lajos / Tengeri növény gyüjteménye” – olvasható, foltos kartondosszié fekszik, tetején kifakult nemzetiszínű szalaggal.

A dossziéban egykor nyolc lap volt. Ezeken – feltehetően lelőhely szerinti csoportosításban – különféle szárított tengeri növények vannak elhelyezve. Sajnos a lapokon semmilyen információ nem olvasható sem a gyűjtőkről, sem a növények lelőhelyéről, és az azonosítást segítő feliratokat sem találunk. (A nyolcból három lap ma a múzeum állandó kiállításán, az 1848–49-es szabadságharc alakjait bemutató tárlóban látható.) Ez annál is különösebb, mert a Kossuth-féle herbárium lapjai – ezek a Magyar Természettudományi Múzeumban kaptak végső helyet – gazdagon vannak feliratozva; a szárított és gondosan felragasztott növényeket több forrás alapján azonosította a gyűjtő.

A természettudományi múzeumban őrzött lapok mérete sem egyezik a tengerinövény-gyűjtemény lapjaiéval. Az irodalom Kossuth komoly természettudományos elmélyedésének kezdetét körülbelül 1870-re, szeretteinek elhalálozása és a számára oly fájdalmas kiegyezés utáni időszakra teszi. Ezzel szemben a tengerinövény-gyűjtemény – ha hihetünk a feliratoknak – már 1860-ban elkészült.

Elképzelhető tehát, hogy ez a néhány lap amolyan kezdeti próbálkozás, melynek elkészítésére inkább még a növények szépsége késztette, nem pedig a rendszerezés vágya, a botanikai ismeretek iránti érdeklődés.

De hogyan is került közel a lánglelkű szónok, a nagy hatású államférfi a növények csendes világához?

A sokoldalú Kossuth Lajos éppen – nyilván nem véletlenül – számkivetésében, főképp a kiegyezés után kezdett természettudományokkal foglalkozni. A politikában, az emberekben csalódva a tökéletes természet, az állandónak látszó teremtettség kérdései foglalkoztatták, elsősorban a botanika. Mindebben talán vigaszt keresett, de bizonyos, hogy szelleme sem bírta a tétlenséget, amelyre kárhoztatták.

1876-ban a Magyar Természettudományi Társulat elnökének írt levelében így vall: „Kerestem a természet csodás nyilatkozványainak tanulmányozásában, a végtelenség világától a lábam alatti porszemig. Nagyon keveset tudok, de a kevéssel is többet találtam, mint a mennyit keresék. Csak vigasztalást kerestem, de lelki kincset is találtam, melynek becsével semmi sem mérkőzhetik. És a mióta ezt fellelém, életem nem érzem olyan örömtelen ridegnek, mint minövé azt emberek tevék.”

Hihetetlennek tűnik a felsorolás, mennyi minden érdekelte. Feljegyzései és könyvtárának, hagyatékának darabjai, gyűjteményei árulkodnak arról, hogy csillagászattal, őslénytannal, kémiával, földtannal, botanikával foglalkozott. Valóban: „…a végtelenség világától a… porszemig”, az élővel, az egykor élttel és az élettelennel.

Növénygyűjtő útjainak többségét a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évekig tette; erről levelei, feljegyzései tanúskodnak.

Több adat utal arra, hogy a hagyaték listázásakor (úgynevezett turini jegyzék) a ma az Evangélikus Országos Múzeumban lévő tengerinövény-gyűjtemény már nem volt Kossuth tulajdonában.

Egyrészt az önálló dossziét alkotó csoportot nyilván megemlítette volna a legkisebb tárgyakra is kiterjedő, részletes felsorolás. Másrészt az adásvételi szerződésben az l. pontban ezt olvashatjuk: „Növénygyűjtemény, minden lapja saját kézirattal ellátva.”

Milyen utat járhatott be tehát a kis gyűjtemény?

Kossuth leghűségesebb barátja, társa a száműzetésben Ihász Dániel ezredes volt. Személyi titkára, támasza lett, kölcsönösen nagy tiszteletben tartották egymást. Kossuth feleségének és leányának halála után egyetlenként maradt mellette. Benne nemcsak politikai nézeteinek, hanem természettudományos érdeklődésének is visszhangjára talált. Hűséges és szorgalmas társa volt Kossuthnak kertészkedésben és növénygyűjtésben egyaránt.

Ihász Dániel viszonylag fiatalon halt meg 1881-ben. Sajnos eddig nem sikerült végrendeletére vagy hagyatékának listájára bukkanni. Feltehető, hogy halála után tárgyait valamelyik családtagja hazaszállította.

A növénygyűjtemény dossziéján szereplő „1860. Kossuth Lajostól” felirat alapján joggal gondolhatjuk, hogy a hagyaték részeként a gyűjtemény is Magyarországra került 1881 után. A „Jancsinak” felirat utalhat esetleg a hagyatékhagyó kívánságára, hogy a gyűjtemény János nevű fivérére szálljon.

A szál ekkor jó másfél évtizedre megszakad. A gyűjteményre vonatkozó következő adatot a pápai gyülekezet évkönyvében olvashatjuk. A „leltárban” tárgyévi növedékként az alábbi bejegyzés olvasható: „Nagyságos Ihász Lajos úr [Ihász Dániel unokaöccse] Kossuth Lajosnak az 1860-ik évben számos tengeri növényből álló kiváló, nagybecsű növény gyűjteményét ajándékozta múzeumunknak.” (Erről az adományozásról tanúskodik a borító leghosszabb felirata.)

A pápai kisdiákok jó ötven évig okulhattak az iskolai múzeum gazdag gyűjteményéből, egyszersmind pedig gyönyörködhettek is benne. Az iskolák államosításakor a múzeum megszűnt. A gyűjtemény egy része nyilván a szertárba került, Kossuth tengerinövény-gyűjteménye pedig a Pápai Evangélikus Egyházközségé lett.

Sokak szerint Kossuth herbáriumát feljegyzései, nyelvi leleményei, szellemes fejtegetései teszik igazán értékessé. Sajnos az Evangélikus Országos Múzeumban őrzött lapokról éppen ezek hiányoznak. Ám a nagy államférfi, a hívő evangélikus hazafi máig élő kultusza és a teremtett világról tett hitvallása – botanikai és személyes jegyzetektől mentesen is – felbecsülhetetlen szellemi kincscsé teszik e lapokat.

Zászkaliczky Zsuzsanna