Élő víz
Hit és tanítás
Látszólag egymásnak nem ellentmondó fogalmak, de mégse azonosak. Sőt ellentét is feszül köztük. Hiszed-e, éled-e, amit tanultál? Vagy megelégszel az evangélium olvasásával, tanításával? Ha ez utóbbi kérdésre igen a válaszunk, becsapjuk magunkat.
Sokan vannak, akik a Biblia tanítását, Isten dolgait csak értelmükkel ragadják meg, és csillogtatni akarják tudásukat. De mit ér az egyre több ismeret, tudásanyag, ha a szív üres marad, ha a szív és az értelem nem cseng egybe? „Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.” (1Kor 4,20)
A keresztény hit formálja életünket, erőt ad. A Csókay András agysebésszel készített interjúkötet címe: A hit nem elméleti kérdés (Kairosz Kiadó, Budapest, 2005). A mondatot persze be is fejezi az interjúalany: „…hanem kegyelmi valóság.” Valóban. A hitet Istentől kapjuk; nem kiérdemelt jutalom, hanem kegyelmi ajándék. S ezért az ajándékért naponta imádkoznunk kell. A hit nemcsak elménket akarja megvilágosítani, hanem egész lényünket át tudja formálni – akaratunkat és érzéseinket is.
„Zuhanó repülőn nincs ateista.” (Csókay András) „Műtét előtt hitetlen emberrel még nem találkoztam.” (Papp Lajos szívsebész) Vagyis élete kritikus pillanataiban – kimondva vagy kimondatlanul – az is Istenhez fordul, aki korábban (akár éveken, évtizedeken át) távol állt tőle. S talán épp egy ilyen alkalommal találkozik vele.
Isten próbára teszi hitünket. „…mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” (Zsid 12,6)
Tanulni, ismeretet szerezni szükséges és jó dolog. Azonban „az olyan vallás, amelynek csupán az agyban van helye, nem ér semmit” (Spurgeon).
Olvastam valahol egy találó metaforát: a hit és az ész összhangja a madár két szárnya. Ha bármelyik hiányzik a kettő közül, repülésünk bizonytalanná válik, le is hullhatunk a mélybe.
Csaba Piroska