A hét témája

Ebben az esztendőben emlékezünk meg a világhírű drámaíró, Henrik Ibsen halálának századik évfordulójáról, amelyet a Norvég Kulturális Minisztérium kezdeményezésére világszerte megünnepelnek.

Ibsen darabjait naponta játsszák az öt világrész valamelyik színpadán, hiszen azok a társadalmi konfliktusok, amelyekkel szembesíti a nézőket és az olvasókat, örökösen időszerűek. Napjainkban is megesik, hogy szövegeit cenzúrázzák, vagy megtiltják egy-egy darab bemutatását… James Joyce azt írja Ibsenről: „Felmerül a kérdés, van-e valaki, aki a modern korban nála nagyobb hatással lett volna a gondolkodó világra.”

Henrik Johan Ibsen 1828. március 20-án született a norvégiai Skienben, ősi hajózó-kereskedő, lutheránus patrícius családban. Hétéves korában érte a család teljes anyagi tönkremenetele, elszegényedése, szétzilálódása. Nagy hatással volt rá hányódó apja ködfaragó romantikussága, anyja és testvére pietista szektássága. Tizenhat évesen gyógyszerésztanoncnak adták; ez idő alatt teljes nyomorban és kiszolgáltatottságban élt.

Első irodalmi próbálkozásait az 1848-as forradalmak ihlették: két diák barátjával együtt himnikus-utópista lelkesültséggel, minden hagyományosság ellen lázongva írta első verseit, köztük a lengyel, majd a magyar szabadságharc bukásán búsongókat. Első színműve, a Catilina megírása után költözött Krisztiániába (ma Oslo), ahol újságírással kereste kenyerét, majd dramaturgként és házi szerzőként, rendezőként dolgozott az „eldánosodottságból norvégosítandó” bergeni színházban.

A szűkös, szegényes kulturális környezet, a művészi önmegvalósítás lehetőségének a hiánya, majd színházának csődje évekig tartó mély válságba, depresszióba sodorta Ibsent. Ebből az állapotból az segítette ki, hogy elnyert egy ösztöndíjat, s Rómába utazott. Róma jelentette számára a szabadságot, elsősorban személyes becsvágya, írói hivatása tekintetében. Itt született meg Brand című drámája, amely óriási kritikai és könyvsikert jelentett számára. Ennek az áttörésnek köszönhette, hogy a norvég parlament megszavazta számára az életfogytig tartó alkotói járadékot. Ezután nem sokkal Németországban telepedett le, majd ismét Rómában élt. Csak 1891-ben tért vissza Norvégiába; 1906. május 23-án halt meg.

Ibsen nevéhez egyrészt a Dániától politikai függésben lévő Norvégia önállósodására való harcos ösztökélés, másrészt a polgári dráma megújítása fűződik. Az előbbi tevékenységét fia, Sigurd teljesítette ki, aki külpolitikusként a legtöbbet tette Norvégia függetlenedéséért. Ibsen politikai gondolkodását szimbolizálja Peer Gynt című drámája, amely tulajdonképpen karikatúrája a nagyhangú, de üres szavú nemzeti romantikának. A címszereplő jelentős személyiségnek képzeli magát, álmokba, hazugságokba, megalkuvásokba menekül. Életét, egyéniségét a hagyma szimbolizálja, amelyet öregkorában hámoz: réteg réteg után válik le, s a végén semmi sem marad.

A polgári dráma Ibsen előtt csupán jól megszerkesztett színjáték volt, amelyben a szereplők együtt éltek mindennapi konfliktusaikkal, de ebbe nem buktak bele látványosan. Ezzel a hagyománnyal szakított Ibsen, amikor ezekben a konfliktusokban megmutatja a megrendítőt, a rendkívülit. Darabjaiban az eszményeket szembesíti a valósággal, az illúziókat a tényekkel, a teljesség utáni vágyat a körülmények szabta végességgel. Ez jellemző Babaszoba című drámájára is, amellyel mindent elsöprő sikert aratott a megjelenésekor. Ezt a művet világszerte úgy emlegetik, mint a szűk látókörű, kicsinyes aggodalmú férfitársadalom és a zseniális ösztönű nő szembesítését. Ennek megfelelően hatalmas botrányt is kavart világszerte. E műve Magyarországon Nóra címmel jelent meg és jelenik meg ma is.

Ibsen drámáinak többsége egy-egy szimbólum köré épül; így van ez a Babaszoba mellett leginkább ismert Vadkacsa és a Solness építőmester esetében is. Ezek a jelképek az állandóan változó drámai helyzetek mögött valami mélyebb valóságra utalnak; leggyakrabban a végtelen felé való vágyódás kifejezői.

Ibsen drámái, eszméi erős hatást gyakoroltak több magyar íróra-költőre, de leginkább Reviczky Gyulánál, Mikszáth Kálmánnál, Móricz Zsigmondnál, Juhász Gyulánál, illetve Ady Endrénél mutatható ki a hatásuk. Ady írta róla: „…az értelmes ember-példányok leggyönyörűbbje Henrik Ibsen, aki a gondolkodni tudókra hat a maga sötét problémáival.”

Érdemes tehát figyelni Ibsenre és drámáira ebben az emlékévben is.

Sánta Anikó