evél&levél

Tisztelt Szerkesztőség! Amikor kézhez vettem az Evangélikus Élet február 12-i számát, hamarosan elolvastam a 4. oldalon az Imádkozzunk és ünnepeljünk együtt a világ egyházaival című cikket. Az első hasáb tartalmát jónak és történelmileg pontosnak tartom. Örülök, hogy a végén id. Benczúr Lászlót idézi a szerző. Visszaemlékezései pontosak, ellentétben a második hasábban olvasható sorokkal, amelyekben – az Egyházak Világtanácsa (EVT) Amszterdamban tartott első nagygyűlésének magyar evangélikus képviseletével kapcsolatban – több téves adat is található.

A „sajátos, félhivatalos státusban” kezdetű mondat szinte teljes mértékben hibás, mert Jánosi (helyesen: Jánossy) Lajos professzor nem volt jelen Amszterdamban. De ott volt – a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) hivatalos laikus delegátusaként – dr. Radvánszky Antal, az akkori egyetemes felügyelő, dr. Radvánszky Albert unokaöccse, aki mint a Magyar Nemzeti Banknak a Svájci Nemzeti Bankhoz akkreditált magas rangú alkalmazottja ekkor Svájcban dolgozott.

Amikor a MEE Egyetemes (Országos) Presbitériuma az Amszterdamba kiküldendő kéttagú, szavazójoggal rendelkező delegáció jelölésével foglalkozott, laikus delegátusnak – Ordass Lajos püspök mellé – tehát Radvánszky Antalt jelölte. Ők ketten rendelkeztek volna szavazati joggal az EVT 1948 augusztusában lezajlott alakuló gyűlésén. (Dr. Radvánszky Antal minden probléma nélkül megérkezett a megnyitóünnepélyre. Végig ott is volt a nagygyűlésen, és mint a MEE szabályosan megválasztott delegátusa minden szavazásban ilyen minőségében vett részt.)

Minden egyháznak joga volt két helyettes delegátust is kijelölni arra az esetre, ha az egyházat eredetileg képviselő delegátus valamilyen okból nem tud megjelenni a gyűlésen. Erre a két helyre a MEE eredetileg csak Vajta Vilmost jelölte, aki a svédországi Lundban folytatott tanulmányokat magyar állami ösztöndíjjal, magasabb teológiai fokozat elérése céljából. A második delegátushelyettes helyére a jelölőbizottság azonban nem javasolt senkit; gondolom, ennek anyagi okai is voltak.

Vajta Vilmos ekkor már doktori disszertációján dolgozott, és Ordass püspök úrtól kapott engedélyt ennek a munkának Svédországban való befejezésére. Így ő mindenképpen azt tervezte, hogy részt vesz – mint helyettes delegátus – az EVT alakuló gyűlésén, majd pedig visszatér Svédországba.

Leskó Béla és én – akik 1946 decembere óta Svédországban voltunk magyar ösztöndíjasok – úgy terveztük, hogy látogatóként magunk is részt veszünk a nagygyűlésen, mielőtt visszatérnénk Magyarországra, hogy egyházi szolgálatba álljunk. Mi tehát mint látogatók (megfigyelők) szintén Amszterdamban terveztünk tölteni két hetet, természetesen magunkon kívül senkit sem képviselve. (Költségeinket saját magunk fedeztük, több külföldi barátunk anyagi támogatása révén.)

A „felállás” március elején azonban megváltozott. Ekkor Ordass püspök úrnak sikerült engedélyt kapnia, hogy egy pár napra kiutazzon – egyházi meghívás alapján – Svájcba. Onnan küldött Vajta Vilmosnak egy levelet. Ebben megírta: sok jel arra mutat, hogy nem kap majd engedélyt augusztusban arra, hogy az EVT amszterdami alakuló gyűlésen részt vegyen; félő, hogy a magyar kormány nem ad neki ilyen célra kiutazási engedélyt. Összefüggött ez azzal, hogy az akkori magyar kormány elhatározta az egyházi iskolák államosítását, és közismert volt Ordass Lajosnak és püspöktársainak álláspontja ebben a kérdésben.

Levelében Ordass püspök úr a következőket ajánlotta: ha ő nem vehet részt az amszterdami gyűlésen, a helyét vegye át Vajta Vilmos, tehát legyen teljes jogú delegátus. Ordass Lajos helyettesítése azonban ennél is többet foglalt magában, konkrétan egy reggeli áhítat megtartását, amire eredetileg Ordasst kérték fel. Ordass püspök javasolta továbbá azt is, hogy miután mi ketten – Leskó Béla és e sorok írója – érvényes magyar útlevéllel tartózkodunk külföldön, legyünk a MEE helyettes delegátusai. (Egyikünk tehát vegye át Vajta Vilmos korábbi helyét, másikunk pedig az addig még betöltetlenként maradt helyettes delegátusi helyet.)

Ordass Lajos nemcsak Vajta Vilmossal közölte ezt, hanem – még svájci tartózkodása idején – az EVT alakuló gyűlésének rendezőbizottságával is. Így azután Amszterdamba való érkezésünkkor nemcsak dr. Radvánszkyt várták hivatalos papírok, de Vajta Vilmos, Leskó Béla számára, illetve számomra is előkészítették azokat. Mi mindvégig ott voltunk a megalakult világszervezet gyűlésén. Radvánszky és Vajta aláírták a szükséges okmányokat, amelyek másolatát bizonyosan elküldték Magyarországra. Vagyis az EvÉletben megjelent írással ellentétben nem „sajátos, félhivatalosa státusban”, hanem teljesen hivatalos minőségben képviseltük az EVT alakuló gyűlésén a Magyarországi Evangélikus Egyházat.

Az említett delegátusok közül én vagyok az utolsó még élő személy. Leskó Béla kollégám 1988-ban hunyt el Svédországban, 1998-ban meghalt Vajta Vilmos, majd az ezredforduló körül dr. Radvánszky Antal is. (De még él mindhármuk felesége, és velük kapcsolatban vagyok.) Az EVT akkori magyar delegátusait és helyetteseit szinte kivétel nélkül mind megismertem – vagy az amszterdami nagygyűlés során, vagy már korábban, amikor még Magyarországon találkoztam velük. Talán közülük is már csak a mostani református püspök, Bogárdi Szabó István édesanyja él, aki mint megfigyelő és ifjúsági képviselő vett részt az amszterdami gyűlésen. Ő, valamint a témát feldolgozó id. Benczúr László lelkész tudná leginkább hitelesíteni az elmondottakat. De talán mások is, illetve főleg az Új Harangszó 1948. augusztusi és szeptemberi számai, amelyek még közöltek beszámolókat az amszterdami eseményekről Leskó Bélától és e sorok írójától.

Pósfay György (Genf)