A hét témája

Szeretett Testvéreim, Kedves Gyülekezet! Főtisztelendő Püspök Úr! Kedves Vendégeink! Kedves Tamás! E templom falai között két evangélikus püspök szolgált a korábbi időkben: az 1848-as szabadságharcban bátor helytállást mutató Máday Károly és az 1890-ben e templomban beiktatott Zelenka Pál, aki húsz évig állt a Tiszai Egyházkerület élén. Mintegy negyven esztendővel ezelőtt, amikor Miskolcon édesapád, dr. Fabiny Tibor lelkészként szolgált, együtt ünnepeltük születésnapunkat. Te a hatodikat, én a huszonhatodikat, és egyikünk sem gondolta, hogy egy napon együtt állunk az ősi miskolci templom Székely Bertalan festette oltárképe előtt. Te azért, hogy elkezdd püspöki szolgálatodat az ünnepélyes Veni Sancte közös imájával, én pedig Te Deumot zengve befejezzem felelős főpásztori megbízatásomat.

S most hangzik mindnyájunkhoz az a jézusi ige, amely ezen oltár felett olvasható: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.”

Jézus számunkra az út. Püspökként, kedves Tamás, sokat kell utaznod. Hétvégén száz kilométereket, hogy megérkezz arra a szószékre, ahol Jézus igéjét hirdetned kell, ahol vár a gyülekezet nyitott szívvel és figyelő értelemmel. Lehet, hogy olykor fárasztóak ezek az utak, de célba visznek. Lehet, hogy fizikai fáradtságot okoznak, de a sok figyelő tekintet, a szeretet sugárzása feledteti az út göröngyeit.

Bármennyire fontos, hogy vasárnaponként a kijelölt helyre megérkezz, a döntő, hogy még előtte Krisztus megérkezzen hozzád. Igéjével, lelkületével, attitűdjével. Mert őhozzá kell hasonlítanunk, mert őt kell követnünk. Mert ő hozza közel hozzád magát az Istent. Rajta, benne szemléljük, s éljük át, hogy Istenünk irgalmas, könyörülő Atyánk.

Egykori névrokonod, Aquinói Tamás írja ennek az igének az exegézisében: Jézus embersége szerint út, istensége szerint pedig igazság és élet. Azért lehet út, mert ő egy személyben az igazság és az élet. Így válik egységgé kijelentése és lesz Istent megjelenítő személye.

Legyen számodra mindig ajándék Jézus megérkezése, hogy aztán te is megérkezhess hallgatóid szívéhez.

Jézus számunkra az igazság. Mi az igazság? – kérdezik pilátusi cinizmussal napjainkban is. Mégis kutatják filozófusok iskoláiban, vitatkoznak felőle előkelő szalonok világi szentélyeiben vagy a Parlament folyosóin, süppedő szőnyegeken zajló kényelmes séták közben. De vallásos szeánszok misztikus légköre és szertartások ünnepélyessége inkább elrejti, mint felfedi az igazságot.

Jézus nem elméleti igazságot, a történelem ellentmondásos eseményeinek titkát feloldani akaró meglepetést kíván feltárni. Ő maga az igazság. Személyében testesül meg az igazság. Reá kell figyelnünk, vele kell kapcsolatba kerülnünk.

Az egyházra sokféle elvárás teljesítése nehezül. Intézmények, kormányok, testületek jelentik be igényeiket. Nekünk egy megbízatásunk, mandátumunk van: a Jézus személyében megtestesült igazságot közzétenni, róla tanúskodni.

Kedves Tamás, folytasd bátran, amit eleink elkezdtek!

Jézus számunkra az élet. Kétségkívül a régi hellén világ békés tűzhelyeinek nyugalma szertefoszlott. A sztoikus rendíthetetlenség szemlélődő passzivitása a múlté. Katasztrófákat hozó háborúk, békeszerződések igazságtalansága, gazdasági krízisek megoldhatatlannak tűnő feszültsége megrendíti az életbe vetett hitet és bizalmat.

Mégis él bennünk a vágy, ahogy a költő, Áprily Lajos sóhajt fel: „…ó, élni, élni, élni volna jó!…”

Valójában mi az élet? Élni annyit tesz, mint valamit, minél többet birtokolni? Birtokolni hatalmat, pénzt, szeretőt? Élni annyit tesz, mint létezni, lenni? (Erich Fromm) Élni annyit tesz, mint szeretni és szeretve lenni? Egymással kompatibilisek, egymáshoz illeszkednek ezek a sajátos jelentéstartalmat hordozó szavak?

Élni annyit tesz, mint kapcsolatba kerülni azzal, aki magáról ezt mondta: én vagyok az élet. Mert aki Jézussal kapcsolatban van, az az élet forrására lel. Tiszta, üdítő forrásra, aki nélkül szomjazik a lelke, üres énjének központja. Jézus holdudvarában már ott gyülekeznek tanítványai, a távoli múlt bizonyságtevői és a jelen testvéri közösségei az egyházban, fiatalok és idősek, férfiak és nők, lelkészek és nem lelkészek. Akik tudják és tanúsítják vele kapcsolatban, hogy vele közösségben érdemes és lehet élni. Ő, aki nem sajnálta fiatal életét, élete idejét, hanem értünk odaadta, halálában feláldozta, hogyne adna mindent nekünk? Mert ő az élet, s ő az örök élet.

Őt igazolta az Atya. Kedves Tamás! Számodra is ő az élet. Kedves Gyülekezet! Számotokra is ő az élet. Vele maradjatok szent közösségben!

Befejezésül: Reményik Sándornak van egy különös hangulatú verse: Rádióba mondom. Benne feltárja, hogy minden lelki ember – költő és lelkész – „felvevő- és leadókészülék”. A püspök inkább „leadókészülék” – mint te is tudod, korábbi tévészerkesztőként, médiafelelősként. Igehirdetések özönét, előadások sorozatát várják tőled. Reményik szavaival: „Csak azt kívánom: az új arcú más, / Ki helyembe a mikrofonhoz jő, / Mielőtt szikra-szárnyon szava szállna, / Lett légyen soká néma felvevő.”

Áldjon és kísérjen az egyház Ura a gyönyörűséges szent iga hordozásában, a Krisztusnak való szent szolgálatban!