Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 15 - „Falumisszió”

A hét témája

„Falumisszió”

Először adott otthont ProChrist-vetítésnek a nagytarcsai gyülekezet. A házigazda lelkész, Baranka György ezt az alkalmat összekötötte egy másik missziós lehetőséggel: a vetített evangélizáció napjaiban, illetve az azt megelőző héten az Országos Vidékmisszió munkatársai keresztény könyvterjesztő kocsival „vertek sátrat” a templom melletti téren.

– Igaz ugyan, hogy a nagytarcsai gyülekezet erősen kötődik a templomhoz, de az új „betelepültekről” semmit sem tudunk; pedig az utóbbi évtizedekben a község lélekszáma több ezerrel növekedett. Ezért is adtunk helyet ezeknek az evangélizációs lehetőségeknek – mondta Baranka György.

Az Organization Mobilization (OM) nemzetközi szervezethez tartozó Országos Vidékmisszió (OVM) mozgó keresztény könyvesboltja Temesváry József és amerikai felesége, Sandi vezetésével érkezett Nagytarcsára.

– A misszió célja, hogy kisebb településeken, falvakban segítse a helyi gyülekezeteket az evangélium hirdetésében – foglalta össze munkájuk lényegét az OVM munkatársa.

A többfunkciós pótkocsi nemcsak könyvvásárlási lehetőséget kínál, hanem van benne egy beszélgető (kávézó-teázó) sarok is; továbbá mindig visznek magukkal sporteszközöket és gyermekmunkához szükséges felszereléseket. Kérésre szívesen szerveznek angol nyelvi és egyéb táborokat is. A nagytarcsai helyszínen – a ProChrist-vetítés előtti héten – egy fiatalokból álló csoportjuk pantomim-, zenei és egyéb programokkal hívta az érdeklődőket nemcsak a vetítésre, hanem a gyülekezet egyéb alkalmaira is.

– Becsöngettünk a házakba, és szóróanyagot átadva hívtuk az embereket – mesélte Sandi. – Közülük többeket is viszontláttunk a héten. Ám az lenne jó, ha ezek nemcsak „udvariassági viszontlátogatások” lennének, hanem minél többen tartósan bekapcsolódnának a gyülekezeti életbe.

B. Zs.