A hét témája

Míg Münchenben az olimpiai csarnokban, addig Monoron az Ökumenikus Általános Iskola tornatermében rendezték meg az evangelizációs alkalmakat, és míg ott közel hatezren vettek részt egy-egy esten, addig a Pest megyei településen „csak” mintegy százötvenen. De a lényeg itt is, ott is ugyanaz volt, hiszen Jézus maga mondta: „…ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20)

A monori szervezők, Schaller Tamás és Vladár István református, Selmeczi Lajos Péter evangélikus, Molnár József baptista lelkipásztor és dr. Csáki Tibor katolikus plébános minden este, néhány perccel a program kezdete előtt közösen fohászkodott azért is, hogy minél több embert érintsen meg Isten igéje.

A „forgatókönyv” lényegében minden este ugyanaz volt: hat órakor a Selmeczi Lajos Péter vezette alkalmi ökumenikus kórus hangolta mennyei hullámhosszra a megjelenteket. Tőlük az adott nap „házigazda gyülekezetének” vezetője, illetőleg a gyülekezet képviseletében bizonyságot tevő testvér vette át a mikrofont. A kivetítővásznon figyelemmel kísért müncheni adást követően először imádságban csendesedett el a monori gyülekezet, hogy azután – az est zárásaként – újból énekszóval dicsérje fennhangon az Urat.

A műholdas közvetítés alatt az egyik tanteremben a kisgyermekekre vigyáztak, egy másikban pedig gyermekevangélizációt tartottak. „Három éve csak gyermekmegőrzés volt” – emlékezett vissza Schallerné Éles Tímea. „Az akkori óvodások azonban mára elég nagyok lettek ahhoz, hogy Istenről lehessen beszélgetni velük.” A hét elején még csak tíz-tizenegy gyerek vett részt a foglalkozáson, a sorozat végén azonban már húsznak-huszonkettőnek meséltek a misszionáriusok életéről.

Bár a ProChrist „műfajával” elsősorban a fiatalokat, illetve azokat lehetne megszólítani, akik nem járnak egyetlen keresztény közösségbe sem, Monoron döntően mégis gyülekezeti tagokat – közöttük is leginkább a középkorúak és az idősebbek generációjához tartozókat – vonzott az evangélizáció. De bármennyire is úgy fest, hogy – Schaller Tamás szavaival élve – a ProChrist hazai alkalmait „magunknak szervezzük”, ez korántsem jelenti, hogy ne lett volna értelme a sorozat megrendezésének! Azonkívül, hogy Monoron (is) újfent bebizonyosodott a város felekezetei – de legalábbis lelkipásztorai – közötti ragyogó együttműködés, talán most is voltak olyanok, akik a ProChrist hatására hozták meg életre szóló döntésüket. Merthogy három évvel ezelőtt történt ilyen. Erről tanúskodott a mostani ProChrist hetének egyik bizonyságtevője is.

Trincsiné Márton Zsuzsanna evangélikus presbiter így vallott hitéről: „Sokáig úgy gondoltam, a megtérés csak valami tragédia hatására következhet be, hiszen számtalan olyan bizonyságtételt hallottam, ahol egy súlyos betegség vagy egy családi tragédia során fordult valaki Isten felé, és adta át neki az életét. Azután eljött 2003 tavasza és a ProChrist. Az igehirdető szavait hallgatva napról napra erősödött bennem az elhatározás, hogy nem kell tragédiára várni, hiszen a holnap megélése is Isten kezében van. A felszólítás, hogy »Ma, itt és most!« segített abban, hogy Jézust elfogadjam megváltó Uramnak, és letegyem kezébe az életemet.”

Vitális Judit