Élő víz

Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. (Jn 3,14–15)

Böjt hatodik hetében, a nagyhéten az Útmutató reggeli igéi Jézus szenvedéstörténetét tárják elénk. Virágvasárnap Jézus a jeruzsálemi bevonulásával beteljesítette a próféciát: „…íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.” (Jn 12,15) A nagy sokaság akkor még az alázatos királyt üdvözölte, végül mégis Barabbást választotta! És te?! „Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban!” (Mt 21,9; LK) Mi valljuk-e az őskeresztény himnusz szavaival, „hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil 2,11)?! Ő a kígyó (sátán) fejét tapossa, a rézkígyó viszont a keresztre feszített Üdvözítő jelképe, heti igénk szerint. Isten egyoldalú, megelőző szeretetének bizonysága, hogy érettünk, istentelen és bűnös ellenségeiért halt meg Fia, „aki által részesültünk a megbékélés ajándékában” (Róm 5,11). A Biblia Istene megismertette magát Jóbbal igéje s alkotásai révén. S ez a hitre jutás útja ma is: „Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért (…) bűnbánatot tartok…” (Jób 42,5–6) Az Úristen ítélete elől csak a bárka és a páskabárány vérével megjelölt sátor nyújtott menedéket: „Eredj, népem, menj be szobádba, és zárd magadra az ajtót!” (Ézs 26,20) Ámde „mi egyedül a Krisztus keresztjével dicsekedünk, mert általa van váltságunk és üdvösségünk” (Gal 6,14; LK). Az utolsó vacsora közben Jézus megmosta tanítványai lábát, mert „aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta” (Jn 13,10). Nagycsütörtök éjszakáján az Úr „emlékezetessé tette csodáit, kegyelmes és irgalmas az Úr” (Zsolt 111,4). És mi a mi feladatunk? „Valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön” (1Kor 11,26) ismét, az övéiért! Nagypéntek kérdése: mit is tett ekkor az Atya? „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta (a keresztre!), hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) És mit tett a Fiú? Az Úr Jézus Krisztus „engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig”. (Fil 2,8; LK) De mi történt a véres kereszten? „Ezt a szenvedést emberi nyelv ki nem beszélheti. Csak azt tudjuk, érettünk kellett a Krisztusnak mindeneknél szörnyűbb haláltusát megvívnia” – vallja Luther. A názáreti Jézus, a zsidók királya tudva, hogy mindent megtett megváltásunkért, ezt mondotta: „Elvégeztetett!” (Jn 19,30), és átadta lelkét Atyjának. S a mi feladatunk? „…béküljetek meg az Istennel!” (2Kor 5,20) A próféta szava már beteljesült – „Két nap múltán életre kelt, harmadnapra föltámaszt bennünket, és élünk majd előtte”– de felhívását nekünk kell beteljesítenünk: „Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz. Ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az Urat!” (Hós 6,2.1.3) Kezdhetjük nagyszombat csendjében, hogy mindannyian elmondhassuk: lélekben én is „a keresztfához megyek” (EÉ 208,1)!

Garai András