Keresztutak

Mindenkinek van példaképe – még akkor is, ha ezt nem veszi észre. Kisgyermekkorunktól kezdve figyeljük a környezetünket, s eltanulunk viselkedési formákat, szokásokat, gondolkodásmódot – sajnos nemcsak a jót, hanem a rosszat is. Például azt, hogy miként tudjuk rákényszeríteni akaratunkat másokra, vagy hogy miként tudunk tisztességtelen módon előbbre jutni.

Akire felnézünk, azt önkéntelenül is utánozni próbáljuk, és tulajdonképpen egész nevelkedésünknek ez az alapja. A legtöbb dolgot így sajátítjuk el. Első példaképeink – a szüleink – jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy milyenek leszünk, de a potenciális példaképek sora velük még messze nem ér véget. Felnézhetünk egy osztálytársra, egy barátra, egy kollégára vagy éppen egy – a médiából ismert – hírességre. Az ő életüket látva, figyelve mi magunk is formálódunk. És persze mi is lehetünk jó vagy rossz példaképek mások számára.

A Híd magazin legutóbbi számában az egyik írás arról szól, hogy miként járulhatnak hozzá a rossz példaképek egy emberélet kisiklásához. A cikkben egy gyógyult alkoholista számol be élete nagy mélységeiről. Szüleitől nem a boldog család példáját látta. Barátai pedig, akik erősnek és magabiztosnak tűntek, az alkoholt tartották a boldogság forrásának. Ő mint jó tanítvány követte a példájukat; csak akkor döbbent rá, hogy rossz példát követett, amikor már nagyon mélyen volt, és csak Jézus tudta onnan kiszabadítani.

Azt szoktuk mondani, hogy a keresztény ember Krisztus követője. Ez szerintem elsősorban azt jelenti, hogy Krisztust tartjuk példaképünknek, és megpróbálunk minél inkább hasonlítani hozzá. És ez nem kegyes szöveg, mert két olyan dolgot is tudok említeni, amely Jézustól tanulható, és jól használható az emberi világban: az áldozatra is kész szeretet és a tiszta élet.

Az önfeláldozó szeretet gyökere az, hogy sokat hibázó, labirintusba jutott emberi életünkben Isten Fia jelenti a kiutat. Ő azért vállalta az emberi létet annak minden próbájával együtt, hogy megszabadítson bennünket. Áldozatot hozott, fájdalmat, halált vállalt önként, hogy a mi életünkben ne a fájdalomé és a halálé legyen az utolsó szó. Ha követem és példaképemnek tartom őt, akkor olyan szeretettel fordulok oda másokhoz, amely nem vár viszonzást, és akár fáradságra, kényelmetlenségre is kész a másikért. Ez az egyik, amit Jézustól tanulhatok és az életben gyakorolhatok.

A másik pedig a tiszta életre való törekvés. Ma sok minden megtörténik a világban, ami nem csak a hívők erkölcsi érzékenységét sérti. Sokan kérdezgetik: hová vezet mindez? A filmekből árad az erőszak és a szexuális szabadosság, és egyre többen követik is a médiából kapott mintákat, azután pedig nem értik, hogy miért érzik magukat üresnek, piszkosnak, csalódottnak vagy éppen kihasználtnak.

A tisztaság azt jelenti, hogy nem a pillanatnyi örömöt keresem, hanem hosszabb távon gondolkodom. Hogy a testem, a lelkem és a szívem nem dobom oda az első szembejövőnek, hanem az élhető élet játékszabályai szerint próbálok élni. Isten igéje segít ebben. Tanácsot, intést és Jézustól tanulható példát ad, amely az életben is gyakorolható. Hogy lehet nemet mondani a csábításra, a dolgok rangsorában lehet a megfelelő helyre tenni az anyagiakat, s lehet boldogan élni a legújabban reklámozott termékek nélkül is.

Kereszténynek lenni tehát nemcsak azt jelenti, hogy valaki hívő, templomba jár, vagy támogatja az egyházát, hanem elsősorban azt, hogy Jézus Krisztust tekinti példaképének. Én boldog vagyok, hogy keresztény lehetek, és törekedhetek – persze nem mindig sikerül – az áldozatos szeretetre és a tiszta életre.

Hulej Enikő