Élő víz

Krisztus mondja: Halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. (Jel 1,18)

Húsvét hetében az Útmutató reggeli igéi ezt az örömhírt zengik az ősi köszöntés szavaival: „Az Úr feltámadt! Az Úr valóban feltámadt! Dicsérjük az Urat! Halleluja!” Adjuk tovább e jó hírt mi is: „Fölemelte jobbját az Úr, halleluja, az Úr hatalmasan munkálkodik, halleluja! Hol a tövised, halál, hol a te fullánkod? Halleluja!” (Zsolt 118,16; Hós 13,14 – LK) Mi ne a halott Krisztusnak akarjuk megadni a végtisztességet évről évre, hanem véssük szívünkbe az üres sírban a fehér ruhás ifjú képében megjelent angyal híradását: „Ne féljetek! A názáreti Jézus (…) feltámadt, nincsen itt.” (Mk 16,6) Ne legyünk néma tanúk sem, hiszen – heti igénk előtt – a felmagasztalt Krisztus önkijelentését olvashatjuk: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő…” (Jel 1,17) Pál is eszünkbe juttatja az üdvözítő evangéliumot: az Írások szerint Jézus Krisztus meghalt és eltemettetett, feltámasztatott és megjelent – „…így prédikálunk, és ti így lettetek hívőkké” (1Kor 15,11)! S Luther szerint: „Három ellenség támadt rá egyszerre: halál, bűn és ördög. S íme, mindhárom ellensége lábánál hever. E dicső győzelmet ünnepeljük ma.” Az emmausi tanítványoktól – s ma tőlünk is – maga a feltámadott Úr kérdezi: „Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?” És a megvendégelt vendéglátók „elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről” (Lk 24,26.35). „…nincs halottak feltámadása” – nem csak akkor és nem csak Korinthusban vélekedtek így. De Pál ezt válaszolja: „Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje.” (1Kor 15,12.20) „Nem halok meg, hanem élek, halleluja, és hirdetem az Úr tetteit, halleluja!” (Zsolt 118,17, LK) Mi a következménye Jézus feltámadásának? „…a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek.” (1Kor 15,22) De ezzel Pál nem az általános üdvözülést tanítja! A test feltámadását, az új teremtést ellentétpárokkal szemlélteti: „És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is.” (1Kor 15,49) Emlékezhetünk Jób vallomására is: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, (…) testemben látom meg az Istent. Saját magam látom meg őt…” (Jób 19,25–27) Mikor lesz teljes a halál fölötti diadal? „Amikor pedig ez a halandó (test feltámad, vagy elváltozik és) halhatatlanságba öltözik…” (1Kor 15,54) A kovász az erkölcsi bűnök jelképe, a páskabárány megölése pedig Jézus kereszthalálának előképe, ezért a tisztaság és igazság kovásztalanságával ünnepeljünk, „mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott” (1Kor 5,7)! Pál örömhíre Dávid feltámadott utódjáról szól, akiben mi is elnyerhetjük üdvösségünket – de hogyan? Csak „ha vele együtt haltunk meg (amikor hittel befogadtuk őt mint személyes Megváltónkat, örökké), vele együtt fogunk élni is” (2Tim 2,11), mert „Jézus él, én is vele!” (EÉ 223,1)

Garai András