Keresztény szemmel

A pogány hitű ókori Róma városaiban kőbe vésett istenség vigyázta azokat a kapukat, amelyek a közösségi élet legfőbb terére, a fórumra nyíltak. A kettős arcú Janus isten egyszerre tekintett a belépőre és a kimenőre – csendes tanúja volt mindannak, amit az emberek egymás között szóltak, tettek, műveltek. Az embereket figyelve nemritkán az is megtörtént, hogy az egyik arca nevetett, miközben a másikat könnyek áztatták.

A 2006-os választások után sok tekintetben hasonlóan néz az ország a közéletben folyó dolgokra. Janus kettős arca, amely egyszerre sír és nevet, a mi arcunk. S igaz ez abban az értelemben is, ha eközben – igen, bántó és önkritikus éllel – a Janus-arc köznapi jelentésére, az ország kétszínűségére gondolunk.

1. tavasza újra azt mutatja, hogy egy választási forduló estéjén a fél ország arca felragyog, a másik feléé viszont elborul – függetlenül attól, hogy melyik oldal szerzi majd meg a végső győzelmet. Az egyik annak örül, ami miatt a másik sír. Sőt sok esetben annak tud örülni a legjobban, hogy a másik sír. Ez a mélységes megosztottság még akkor is fájdalmas, ha történelmi szemszögből teljesen érthető. Pál apostol szavai – „Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal” (Róm 12,15) – mintha fényévekre állnának attól a nyomorúságos életviteltől és gondolkodásmódtól, ahogyan és amely szerint a mindennapi életünket éljük a mai Magyarországon.

Pedig ez nem csupán a vezetői székekért versengő jelöltek eltérő jelleme, gondolatai, programja miatt van így. Nem is a kampánycsapatok sokszor tudatos törekvése miatt, hogy tudniillik egymással szembefordítsák a választókat. A megosztottság gyökerei mélyebbre nyúlnak a politikai következtetések felszínességénél. Valójában olyan alapvető kérdésekben nincsen közös társadalmi meggyőződésünk, hogy mi erkölcsös, és mi erkölcstelen, mi a felelősség, és mi a felelőtlenség, mi a bűn, amely ellen éppen ön- és közveszélyessége miatt együttes erővel kell küzdeni és védekezni, és mi az építő, pozitív munka, amelyet a közösség minden tagjára való tekintettel mindenkinek érdeke és kötelessége végezni.

Pál intése az örülők és sírók „ha tetszik, ha nem” sorsközösségéről megmutatja nekünk, milyen mélységes a baj hazánkban. Pedig életünk meghatározó kérdéseivel mielőbb szembe kell néznünk. Ehhez pedig elő kell vennünk és tiszteletben kell tartanunk a Bibliát is, amely kézenfekvő és mégis régóta száműzött segítőnk lehetne az alapvető értékek tisztázásában és rangsorolásában.

Ha ki-ki továbbra is a maga eszét és érdekeit követve erősködik és követelőzik, a válság csak egyre mélyülni fog. A 2006-os választás talán legfontosabb tanulsága, hogyha egy országban akarunk közösségben élni, meg kell tanulnunk együtt sírni és együtt nevetni, ehhez viszont rendbe kell tennünk – legalább a meggyőző többség egyetértésével – az alapvető dolgokat.

Az egyház valóban nem választási körlevél kibocsátásával tehet ezért a legtöbbet, hanem azzal, ha elkötelezetten és hitelesen végzi minden nap Isten igéjéhez kötött szolgálatát.

Dr. Korányi András