Keresztutak

Idén is a németországi Holzhausenben rendezték meg április 9. és 14. között az Európában élő protestáns magyarok hagyományos nagyheti találkozóját. A 47. Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferenciára (EMEIK) Angliából, Franciaországból, Hollandiából, Németországból, Svájcból, Svédországból és Szlovákiából érkeztek vendégek, de a szervezésben és a szolgálatban magyarországi teológusok is részt vettek. Nemcsak „veterán fiatalok” gyűltek egybe, hanem egyetemisták és ifjú házasok is, akik közül többen gyermekeiket is magukkal hozták. Összességében a több mint nyolcvan résztvevő egyharmada volt fiatal.

A kiválóan előkészített és lebonyolított konferencia szervezését – Joób Szilárd svájci ifjúsági lelkész vezetésével – fiatalokból álló munkacsoport végezte. Vallások piacán volt az idei hét témacíme, a résztvevők az új vallási jelenségek és mozgalmak sűrűjében kívántak eligazodni. Ebben egy református profeszszor, dr. Bodó Sára pasztorálpszichológus, illetve – nyugdíjas evangélikus lelkészként – e sorok írója igyekezett segítséget nyújtani.

A reggeli igetanulmányokat Virágh Sándor sárospataki református lelkész tartotta Dániel könyve alapján. Mondanivalójának középpontjában annak vizsgálata állt, hogy miként viselkedjen Isten gyermeke egy idegen vallási kultúrában. Az esti záróáhítatokon fiatalok szolgáltak, akik a Cselekedetek könyve alapján azokat a történeteket boncolgatták, amelyekben a keresztény misszió idegen vallásokkal, kultuszokkal konfrontálódott.

Ötven éve volt 1956 címmel dr. Kiss Jenő budapesti nyelvészprofesszor tartott megrendítő hatású „évfordulós” előadást. Az 1956-os forradalomra való emlékezés már csak azért is kiemelkedő eseménye lehetett az idei hétnek, mert ezt a konferenciát 1959-ben az „ötvenhatosok között” szervezték meg Nyugatra került lelkészeink, hogy legyen egy olyan együttlét, amelyen a szétszóródott magyarság találkozik, és Isten megtartó szeretetének erejében újra és újra megújulhat.

Első ízben vett részt az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencián a budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetem elsőéves teológusa, Köpe Lídia, akit benyomásairól kérdeztünk.

– Úgy hatott rám a helyszín, mintha hazám, Erdélyország mesevilágában járnék. Sötét fenyőerdők övezik a konferencia-központot.

– Milyen benyomásokat szereztél az összejövetelen?

– Fontosnak tartom, hogy nem volt kötött ülésrend. Ez is kifejezte a központ mottóját: „Idegenként lépsz be, barátként távozol”. Ugyanakkor még nem vettem részt olyan alkalmon, ahol a generációs különbségek úgy eltűntek volna, mint itt. Meglepett, ahogyan az idősebbek hozzáálltak az ifjakhoz. A legfiatalabb konferenciázó még nem volt kétéves, a legidősebb viszont már túl volt a nyolcvanon. Számos „törzskonferenciázó” kisgyerekként kezdte, ezen az alkalmon pedig már boldog anyaként vagy apaként jelent meg a saját csemetéivel.

– Milyen tanulságokat szűrtél le a beszélgetésekből?

– Nagyon pici a világ. Örömmel tapasztaltam, hogy a történelmi Magyarország legdélkeletibb csücskében fekvő szülőfalumat és otthoni lelkészemet is ismerik Németországnak ezen a táján. A határon túlra való kerülés megerősítette az összetartozás tudatát és azt a szeretetet, amellyel testvér testvért lel föl az azonos anyanyelvet beszélő emberben. Úgy vélem, a határon túli magyarok identitástudatának megőrzéséhez szervesen hozzájárulnak ezek a konferenciák. Magyarnak és embernek megmaradni a globalizálódó világ dzsungelében nem könnyű. Csak az értheti ezt meg igazán, aki huzamosabb ideig élt már távol a hazájától.

– Mi ragadott meg legmélyebben a konferencián?

– A nagycsütörtök esti istentisztelet. Gyertyafény mellett ültük körül a teamécsesekből kirakott keresztet. Nekem ebben az áhítatos hangulatban igét kellett olvasnom. A meditációt és az úrvacsoraosztást ifj. Joób Olivér lelkész tartotta – tolószékhez kötve. Ez volt életem legmeghittebb nagycsütörtöke. Az alázatnak és Isten tiszteletének ilyen megrendítő példájával még nem találkoztam. Sokáig ültem csendben, és bámultam a pici kis fényeket. S akkor hitelessé váltak számomra Jézus szavai: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Kor 12,9)

Id. Pintér Károly