evél&levél

Megértését kérem, amiért csak most tudok válaszolni március 20-án kelt levelére, amelyben a február 19-én a Duna Televízió által közvetített Tamás-misével kapcsolatos gondolatait megosztotta velem. Megköszönöm, hogy egyértelműen fogalmazott. Írásából arra következtetek, hogy az Evangélikus Élet nyilvánossága elé kívánja tárni álláspontját. Ezért válaszomat én is megküldöm hetilapunk főszerkesztőjének. Igyekszem – ha ez most testvérem levelének a terjedelménél jóval rövidebben lehetséges is csak számomra – az általam legfontosabbnak ítélt kérdésekre reagálni.

1) A Tamás-mise újabb keletű és sajátos rétegigények szerinti istentiszteleti rend. A közvetítés – amelyet nem az adás idején, hanem csak felvételről láthattam – bennem is kiváltott némi ellenérzést. Véleményem szerint jobb lenne, ha ez az istentiszteleti forma, egyelőre legalábbis, csak a helyszínen együtt lévők alkalma lenne. Bár azt is tudom, hogy nem kevesen vannak olyanok, elsősorban fiatalok, akik egyetértéssel és örömmel fogadták a közvetítést. Meggyőződésem, hogy ők vannak kevesebben, ezért korainak tartottam a Tamás-mise közvetítését.

2) Az elnevezés nemzetközi. Igen, számunkra a mise elnevezés önmagában is kérdéses, sőt ellentmondást kiváltó lehet. De ha jól értjük a szót, akkor nem feltétlenül kell a reformátori tanítás alapján számunkra nem vállalható katolikus misefogalomra gondolnunk. Valószínűnek tartom, hogy ez túl nagy kérés a szót ellenzők felé. Arról azonban mégsem feledkezhetünk el, hogy reformátorunk szóhasználatában a mise a teljes istentiszteleti rendet jelentette, amelyben együtt volt az igehirdetés és az úrvacsora. (Azt csak így zárójelben jegyzem meg, hogy az úrvacsora meg nem becsülésének sok-sok elszomorító jelével találkozunk egyházunkban még ma is.) Hogy Tamás? A műfajmegjelölés szerint ez az alkalom istentisztelet közelieknek és távoliaknak, vagy más elnevezéssel: keresők istentisztelete. Így az ön- és célmeghatározás szempontjából talán nem elfogadhatatlan a kételkedő, de meggyőzött szívű Tamásra való utalás.

3) A szekularizált kortársak – fiatalok és idősek – megszólítását célzó alkalmaknál, ahol a szervezők tudatosan szoktak törekedni a hagyományos formáktól eltérő rendek kialakítására, magam elsősorban nem a rendhagyó formákban látom a legnagyobb veszedelmet. Annál nagyobb veszélyt és valóságos kísértést jelentenek a teológiai, tanításbeli engedmények. Mert nem feledhetjük, hogy szekularizált kortársaink számára – s olykor már nem csak nekik – nem is az ismeretlen liturgiák s nem is az időnként valóban konzervatív egyházi nyelvezet, hanem a Szentírás üzenete, a törvény és az evangélium lényege tűnik elviselhetetlenül életidegennek. Ha van nehéz feladat, az éppen ez: új stílussal közvetíteni azt, ami örök, s ami valóban stantis et cadentis ecclesiae (amin áll vagy bukik az egyház).

4) Kedves Testvérem! A Tamás-mise nem illegitim (törvénybe ütköző) kísérlet egyházunkban. A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Közgyűlése ugyanis 2005-ben hivatalos, bár úgynevezett alternatív lehetőségként elfogadta az Evangélikus istentisztelet – Liturgikus könyvet, amelynek 467–474. oldalán megtalálható a Tamás-mise ismertetése és javasolt rendje is.

Ismételten megköszönöm őszinte levelét. Az a reménységem, hogy a most elinduló – s az Evangélikus Élet oldalain nyilván kiszélesedő – beszélgetés nyílt testvéri eszmecsere lesz, amely során Urunk szeretete és az egyházunk iránti felelősség megőrzi közöttünk a hit egységét.

Testvéremnek és szeretteinek áldott ünnepeket kíván, és hittestvéri szeretettel köszönti

Ittzés János püspök