Élő víz

A tavaszi influenza idején engem is megtaláltak a bacilusok, így néhány napig otthon kellett maradnom, és nélkülöznöm kellett a gyülekezeti alkalmakat. Nagyon bántott ez, és nagyon hiányzott a gyülekezet. Amikor kezdtem visszanyerni az erőmet, már mentem is hittanórát tartani a gyerkőcöknek, bibliaórát tartani az idősebbeknek, és nagyon vártam a péntek esti ifjúsági órát. Igaz, hogy a főnököm rám parancsolt, hogy maradjak még otthon, hiszen rendesen ki kell kúrálnom magam, de én elhatároztam: pénteken feltétlenül megjelenek az esti alkalmon!

Közben aztán történt egy-két érdekes dolog. Például az, hogy péntek délután nem sokkal az ifi előtt váratlanul beállított hozzám néhány ifjúsági tagunk, akikkel halaszthatatlan elintéznivalónk támadt, így aztán korábbi elhatározásom csak még inkább megerősödött: ma este feltétlenül el kell mennem a gyülekezetbe! Nincs maradásom!

Amikor elindultam a garázs felé, döbbenten láttam, hogy nem lesz olyan egyszerű az indulás, mert az autóm egyik kereke teljesen lapos. Szóval defektem volt előző nap, és szépen lassan leeresztett a kerék.

Teljesen kétségbeestem. Mivel azonban nem voltam egyedül, társam azonnal megnyugtatott: nem kell idegeskedni, ő majd egykettőre lecseréli azt a kereket. Így is lett. Hamarosan újra útra készen állt a jármű, és bár kis késéssel, de megérkeztünk az ifire.

Persze dühöngtem, hogy miért pont velem kell ilyen dolgoknak történniük. Miért nem tudják megjavítani az utakat? Miért van annyi kátyú? Biztosan az okozta a defektet! Ahogy azonban jobban elgondolkodtam, rádöbbentem arra, hogy még ebben a helyzetben is – dühöngés helyett inkább – hálát kell adnom Istennek. Azért, mert ha másként alakultak volna a dolgok, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülhettem volna.

Az első, amiért hálát adhattam, az volt, hogy Isten arra indított, hogy mindenképpen induljak el aznap a gyülekezetbe. Mert ha nem így teszek, akkor nem péntek este veszem észre, hogy lapos a kerék, hanem vasárnap kora reggel, amikor istentiszteletre indulok, ahol én szolgálok. És ha nekem kell kereket cserélnem – nem vagyok benne biztos, hogy sikerült volna egyedül megoldanom ezt a feladatot –, akkor bizonyára elkések az istentiszteletről, és a gyülekezet hiába várja a lelkészét. Szóval hálás lehetek azért, hogy már pénteken kiderült a probléma, és megoldás is született rá.

A másik dolog, amiért hálás lehetek: még soha nem fordult elő, hogy úgy indultam el a gyülekezetbe, hogy volt mellettem valaki. Ez volt az első és ez ideig egyetlen ilyen alkalom. S ez volt az, amikor segítségre volt szükségem. Biztos, hogy nem véletlen az időzítés, hanem az Úr Isten küldte őt oda. Szóval duplán hálás lehetek!

E defekt kapcsán elgondolkodtam azon, hogy milyen sokszor vagyunk így az életünkben is. Ha történik valami rossz dolog, valami, ami kényelmetlen a számunkra, és kizökkent a megszokott kerékvágásból, ami nehézséget jelent, vagy feladatot ad, akkor bizony dühöngünk. Miért pont velünk kellett ennek megtörténnie? Miért pont most? Miért pont így? S közben nem vesszük észre, hogy még az ilyen helyzetekben is van okunk a hálaadásra! Van okunk észrevenni, hogy az Úr Isten rendezte a dolgokat, mert történhetett volna sokkal rosszabbul is. Lehetett volna nagy baj belőle, de nem lett, mert Isten a végén jót hozott ki belőle.

Én néhány órával a defektes kerék cseréje után hálát adtam Istennek mindazért, ami akkor történt velem. S azt kívánom neked, kedves olvasó, hogy te is tudj hálát adni az ilyen helyzetekben!

Hulej Enikő