Szószóró

Evangélikus ifjúsági vezetők részére rendeztek nemzetközi konferenciát május 1. és 4. között Németországban, Bad Alexandersbad konferencia-központjában, festői környezetben. Hazánkat, egyházunkat négyen képviselték: Mády Erzsébet, az Országos Egyházi Iroda Ifjúsági Osztályának gyermekreferense, Vladika Zsófia és Lackner Eszter teológusok és Pál Marietta ifjúsági vezető (Alberti). Röviddel hazaérkezésük után Mariettát kérdeztem új élményeiről, tapasztalatairól.

– Honnan érkeztek fiatalok a találkozóra?

– Sokszínű volt a csapat: rajtunk kívül csehek, lettek, finnek, norvégok, románok és német fiatalok alkották. Mintegy harmincan töltöttük együtt ezeket a napokat.

– Miről szóltak az előadások?

– Elmenni vagy megmaradni – ez volt a konferencia központi témája. Egész Európában tapasztaljuk, hogy a fiatalok elhagyják a kisebb falvakat, városokat, és a munkalehetőség vagy a tanulás miatt a nagyvárosokba költöznek. Elsőként azt vizsgáltuk meg, milyen hatások következtében hagyják el a fiatalok a megszokott környezetüket. Ezután arra kerestük a választ, hogy mit tehet az evangélikus egyházi ifjúsági munka ebben a helyzetben. Megvizsgáltuk, hogyan lehet megszólítani a fiatalokat új élethelyzetükben. Szó esett arról, miként lehet elindítani egy új csoportot, hogyan lehet megszólítani egy-egy célcsoportot, hogyan lehet projektmunkát végezni egy adott térségben. Ezeken kívül szociológiai előadást is hallottunk a fiatalok mai helyzetéről, német és nemzetközi ifjúsági szervezetekről, és megismertük a német evangélikus egyház ifjúsági munkáját is.

– Milyen tapasztalatokkal, ismeretekkel gazdagodtál a konferencián?

– Megláttam, hogy a különböző országok milyen nehézségekkel küzdenek az ifjúsági munka területén, és jó volt ebből tanulni. Rádöbbentem, milyen fontos az európai uniós pályázatokon való részvétel; erre a jövőben nekünk is nagy szükségünk lesz – minden adódó lehetőséget ki kellene használnunk. A legfontosabb kérdés számomra az lett, hogy a hazai, helyi ifjúsági csoportok miért nem fognak össze. Egyházunkban azt tapasztaljuk, hogy mindenki mindig egyedül akar boldogulni. A jövőben ezen változtatni kellene, azaz több közös, összevont programot kellene szerveznünk; csak nagyobb összefogással tudunk előrébb jutni, főleg vidéken. Aztán jó volt megtapasztalni az országok közti különbségeket is. Például azt, hogy Finnországban számunkra álomszerű adottságok között lehet ifjúsági munkát végezni, oly sok a segítő a lelkész mellett. Bárcsak mi is így dolgozhatnánk!

Balog Eszter