Élő víz

Indul a repülőgép. Rövid „nekifutás” után megáll, de csakhamar újra indul. Ám most a sebesség hirtelen több száz kilométer per órára nő. Majd módosítják a szárnyak lemezeinek állását. Mindez azt eredményezi, hogy felfelé húzó erők keletkeznek: a gép emelkedni kezd, és nemsokára több ezer méteres magasságban repülünk…

Jó, ha nemcsak a repülőnél, hanem a mi egyéni életünkben is vannak felfelé húzó erők. Mit is jelent ez?

Felfelé húzó ember lehet valaki, aki már ismeri Jézust. De elsősorban maga Jézus, hiszen ha valaki élő barátságban van vele, az naponta tapasztalja ezt a felfelé húzó erőt. Felfelé húz, ha szól hozzám Jézus a Bibliában… Felfelé von az imádság is. Hiszen mikor kiöntöm a szívemet, elmondom bajomat, gondjaimat, érzem, hogy Jézus máris föléjük emel.

Felfelé húzó erejű lehet egy könyv. Különösen, ha egy keresztény emberről szól. Sok életrajzban kirajzolódik, hogyan kereste meg Isten az illetőt, hogyan állította meg, hogyan nyúlt bele az életébe. De láthatjuk a ma élő hívő emberek életében is a felfelé húzó erő munkáját. Összeírtad-e már azok nevét, akik által Isten felfelé, vagyis maga felé vonzott téged? Keresed-e azoknak a társaságát, akik felfelé húzó erőt jelentenek a számodra?

Isten sokszor emberek által ébreszt. Felfelé húzó erő az olyan édesanya, aki minden este így köszön el gyermekeitől: „Jó éjszakát. Imádkozzatok.”

És ott a kellemetlen, kényes kérdés: én magam mit jelentek a családomban vagy a barátaim között? Felfelé húzó erő vagyok? Életem, szavaim, türelmem, szeretetem mutatja-e, vagy netán eltakarja Istent gyermekeim, unokáim, barátaim előtt? És ha egy élet nem felfelé mutat – az nem mutat-e máris lefelé?! Nincs harmadik irány.

Kivel barátkozol? Kikkel érzed jól magadat? És mi a te életed iránya?

Milyen sokat jelent egy társaságban, ahol szorongó, reményvesztett, mindent sötéten látó emberek keserítik egymást, ha van egyvalaki, akit Isten már felemelt, és aki erről kezd beszélni! Mennyire megváltozhat a hangulat! A „földhözragadt” emberek pedig felemelkednek.

Renquist Henrik finn ébresztő prédikátorról olvassuk: szokása volt, hogy útközben mindig megállította a lovát, ha szembejött vele valaki. Leszállt a kocsiról, és elbeszélgetett az illetővel Jézusról. Sokszor a beszélgetés úgy ért véget, hogy letérdeltek az úton, és imádkoztak. Nem csoda, hogy kedves igéje Kol 3,2 volt: „Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel.” (Károli-fordítás)

Gáncs Aladár