Cantate

Gyakorlati alkalmazás 2.

Ezen a héten folytatjuk tapasztalt egyházzenészeink gondolatainak közlését, melyek az énekeskönyv használatára, illetve énektanítással kapcsolatos személyes élményeikre vonatkoznak. (E. Zs.)

Úgy tartják rólunk, evangélikusokról, hogy éneklő egyház vagyunk. Ezt a véleményt alátámasztani látszik egy mostanában készült felmérés, amely szerint a mi gyülekezeteink használják a legnagyobb részét az énekeskönyvükben megtalálható énekkincsnek. Valóban, egy istentiszteleten húsz-huszonöt versszakot éneklünk végig. Ezt a gazdag énekanyagot csak folyamatos énektanítással lehet ébren tartani, fejleszteni. Ahol az énektanítás elmarad, ott lassan az énekismeret is elsorvad.

Van-e mit tanulnia a felnőtt gyülekezetnek? Ha az elmúlt fél évszázadra tekintünk, határozott igennel felelünk: mindig voltak új énekeink. 1945-ben megjelent a Régi magyar istenes énekek gyűjteménye, majd a Cantate énekfüzet. Ezeket követte 1955-ben a Dunántúli énekeskönyv kibővítése, amely a „hétszázas énekeket” tartalmazta. Ezzel a gyülekezetek a tanulandó énekek bőséges gyűjteményét kaphatták kézhez. Ahol volt lelkes kántor vagy énekelni jól tudó lelkész, valóban meg is indult az énektanítás. A következő lépés: 1982-ben a gyülekezetek kézbe vehették az egységes Evangélikus énekeskönyvet, melyben már minden ének kottával van ellátva. A kántorképző tanfolyamot megjárt fiatalok országszerte tanították az új énekeket. Országos rendezvényeinken tapasztalhatjuk, hogy beérett a termés: a résztvevők lendületesen és kotta szerint, jól tudnak együtt énekelni.

Az énekek tanítása azonban már óvodáskorban elkezdődik. Tapasztalatom szerint azok a gyermekek, akik Deák téri gyülekezetünk óvodájába járnak, ahol rendszeres az egyházi énekek tanítása, már az első években megtanulnak tisztán énekelni. Négy-öt évesek zengik jól az Erős várunkat. Azok a hat-hét éves hittanosaink, akik nem vettek részt az óvodai énekoktatásban, sajnos csak nehezen taníthatók meg a közös éneklésre. De a gyülekezeti gyermekbibliakörökön, istentiszteleteken még mindig nem késő a koráléneklésre való nevelés. Legjobb, ha egy meghatározott éneklista szerint történik az énekoktatás. Célszerű nemcsak az új énekeket tanítani, hanem a már megtanítottakat is ismételni. Így lesz ez alapja a templomi éneklő gyülekezetbe való bekapcsolódásnak.

Ma már a hittanórák általános elterjedésével szinte csak a lelkészeken, hitoktatókon múlik, hogy milyen éneklő ifjúságot nevelnek a jövő számára. De ehhez evangélikus énekkincsünk iránt elkötelezett oktatókra van szükség. Mindenféle más énekanyag csak elbizonytalanítja azt a szép gyülekezeti éneklést, amely évtizedek során egyházunkban kialakulhatott.

Nem kívánható meg gyülekezeteink tagjaitól, hogy énekeskönyvünk mind a 248 dallamát ismerjék. Az Evangélikus Élet és az új Liturgikus könyv közli az istentiszteleti igék mellett az ajánlott vasárnapi és heti énekeket. Ha a listán szereplő énekek között vannak még ismeretlenek, ajánlatos őket megtanítani. A legáltalánosabban az a gyakorlat vált be, hogy a gyülekezeti és ifjúsági bibliaórákat használjuk fel a tanításra. Az is jó megoldás, hogy ismeretlenebb énekekből a kántorok vagy lelkészek évi énekrendet szerkesztenek, egy-egy hónapig énekeltetve azokat az igehirdetés után. Ezt az egy éneket szólistával, énekkari segítséggel, esetleg orgonán való lejátszással mutatják be, és a gyülekezet egyszerűen a minta alapján utánaénekli. A kántor ilyenkor ne szégyellje a dallamot kíséret nélkül játszani, mert így teszi egyértelművé, követhetővé a hívek számára.

Az énektanítás nem fejeződött be. Folyamatban van a Gyülekezeti liturgikus könyv kiadása; ebben a liturgikus dallamok mellett bőven lesznek evangélikus, protestáns hagyományunkhoz tartozó új énekek. Meggyőződésem, hogy amíg gyülekezeteink szívesen tanulnak énekeket, addig eleven lesz gyülekezeti éneklésünk, és addig öröm lesz részt venni istentiszteleteinken.

Így örökíthetjük a jövő számára is hírünket: éneklő egyház vagyunk.

Trajtler Gábor