Evangélikusok

Egyházunk, gyülekezeteink életének fő kérdése – egyéni és közösségi életünkben egyaránt – a „hitegészség”, nem pedig a pénzkérdés. Ha rendben mennének a dolgaink, ez így is lenne. Sajnos ez a mondat azonban nem valóságos helyzetünket írja le. Ezért bár valóban nem a pénzkérdés a legfontosabb az egyházban, de mégis, a mögöttünk lévő évek tapasztalatai és a levegőben szinte tapinthatóan jelen lévő bizonytalanság miatt napi témánk.

Azt gondolom, nem tévedek, ha azt állítom, hogy egyházunk vezető testületeiben, egyházkerületi, egyházmegyei és gyülekezeti szinten erről beszélünk a legtöbbet. Tudom, nem csak engem tölt el mélységes aggodalommal, hogy a megoldást a legtöbb esetben kívülről-felülről – állami és közegyházi forrásokból – reméljük, és nem azt kérdezzük, vajon én magam megtettem-e azt, amit gyülekezetemért, egyházamért tehetnék.

A rám bízott elnök-püspöki szolgálat felelősségével fordulok most egyházunk tagjai felé, és kérem, gondolkodjanak, töprengjenek – és nézzenek az önvizsgálat tükrébe – velem együtt. Olvasóinkkal úgy osztom meg gondolataimat, hogy a következőkben – bár változtatásokkal és kiegészítéssel – felhasználom a Híd magazinban korábban megjelent írásomat.

Ha egyházunk pénzéről beszélünk, mindenekelőtt azt a meggyőződésemet kell leszögeznem, hogy egyházunk pénzét elsősorban a mi zsebünkbe tette bele az Úristen. A második megjegyzésem: amikor egyházunk, gyülekezeteink pénzügyeiről szólunk, kényes kérdésekről kell beszélnünk. Sajátos, furcsa helyzetben élünk. Hiszen miközben valószínűleg senki nem tagadja, hogy ez a mai világ eddig soha nem látott módon és mértékben a Faust-operából ismert Mefisztó-ária szerint él – „Eladó az egész világ…” –, a pénzről beszélni, tudniillik hogy kinek mennyi van, és mit kezd vele, nem illik. S aki ezt a kérdést szóba hozza, az legalábbis illetlenül viselkedik.

Pedig az egyház pénzéről is kell beszélni! Nem azért, mert ez a legfontosabb kérdés, hanem azért, mert álszent dolog lenne hallgatni róla, miközben mindannyian tudjuk, hogy nem kevés gyülekezetünk mindennapi életét a pénzkérdés – s ez nem ritkán valóban filléres gondot jelent! – terheli. Sokszor elmondtuk, de lehet, hogy még mindig nem elégszer, hogy bevételeink túlnyomó többsége nem saját áldozatkészségünk gyümölcse. Nem vitás, hogy közfeladatokat ellátó intézményeink (óvodáink, iskoláink, szeretetotthonaink) normatív támogatása nem kegy az állam részéről, hanem olyan kötelezettség, amelynek jogosságát egy demokratikus társadalomban senki nem vonhatná – még a kormányzat sem – kétségbe. De ugyanígy említhetjük a korábban államosított ingatlanokkal kapcsolatos kártalanítási ügyeket is. Hogy valaha sikerül-e az egyházak számára biztonságot jelentő, az esetleges kormányzati ciklusoktól és irányzatoktól teljesen független rendszert kidolgozni, jelenleg elég kétségesnek tűnik. Azt azonban egyértelműen megállapíthatjuk, hogy ez nem az egyházakon múlik.

Meggyőződésem, hogy gyülekezeteink napi gondjainak nyomasztó terhétől csak akkor fogunk megszabadulni, ha megtörténik a nagy fordulat, és végre a pénztárcánk is megtér… S hogy ez milyen nehéz, azt mindannyian saját szívünkben tapasztaljuk. Pedig nincs más alternatíva! Gyülekezeteinknek azokból kell (kellene) élniük, akik a gyülekezetben élnek. Számomra nem kétséges, hogy ha az alábbi táblázatot komolyan venné minden testvérünk, aki büszkén és öntudatosan evangélikusnak vallja magát, fordulat állhatna be egyházunk, gyülekezeteink pénzügyeit illetően. Ha nem is szűnne meg egy csapásra minden gondunk, mégis elkezdődhetne valami új, amelybe még az egymás iránti szolidaritás is beleférne. El kellene kezdeni! Nem egymásra várva, hanem kezdeményező, egyházunkért, gyülekezetünkért felelős szeretettel.

Fontos megjegyzés a táblázathoz: a „havi bevétel” adózás utáni nettó összeget jelent. Az „összeg” oszlopokban szereplő szám a sáv felső értékéhez tartozik, és az egyes egyháztagokra, nem pedig a családokra vonatkozó összeget jelenti.

Nézzünk most egy – a családi szempontokat figyelembe vevő – példát! (Aszámítási mód minden jövedelemfajtára, nyugdíjra is ugyanilyen eljárással alkalmazható.) Három kiskorú gyermeket nevelő család. Az apa tanár, nettó 145 ezer Ft-ot visz haza, az anya alkalmazott egy könyvelőcégnél, nettó 210 ezer Ft-ért. Ez összesen 355 ezer Ft (a családi pótlékot nem számoljuk), amelyet elosztunk a családtagok számával, vagyis öttel, ez 71 ezer Ft. A táblázat alapján ez 710 Ft-ot jelent fejenként és havonta. Mivel két kereső van, a család havonta 1420 Ft-tal, vagyis évente 17040, azaz tizenhétezer-negyven forinttal támogatja – remélhetőleg önként és örömmel – gyülekezetét.

Most már csak azt kérem kedves hittestvéreimtől, vegyék a fáradságot, számítsák ki a táblázat alapján a jövedelmüknek megfelelő összeget, és hasonlítsák össze a családi költségvetésükben szereplő, gyülekezetüknek szánt összeggel. És tegyék, amit szívük és egyházszeretetük diktál…