Evangélikusok

Élete viszontagságos volt, munkássága pedig jelentős. Zurányban (Moson megye) született 1756. május 18-án; apja az osztrák hadseregben szolgált. A szülői házban szigorú, vallásos nevelést kapott. Pozsonyban és Győrött járt iskolába; korán kitűnt társai közül szellemi képességeivel.

Már tizenkét éves korában egy latin nyelvű imakönyvet szerkesztett. 1773-ban Bécsben belépett a kapucinus rendbe, és a következő két évben rendi fogadalmat tett. Nagy hatással volt reá egy ötvenkét éven át a föld alatti börtönben tartott szerzetes halála. A császárnak jelentette ezt az esetet, és II. József ennek nyomán törölte el a kolostori fogházbüntetést.

Fessler tevékenyen részt vett egy röpiratával az időszerű egyházpolitikai kérdések megvitatásában. Radikális nézetei miatt el kellett hagynia kolostorát. Szerzetesi minőségében egy évet Máriabesnyőn töltött; ott írta meg a magyarok történetéről szóló nagy munkájának második kötetét. Ennek elkészítéséhez használhatta a Podmaniczky családnak a közelben – Aszódon – lévő, jól felszerelt könyvtárát.

Ezután, már mint teológiai doktor, Martinovics Ignác kollégája, a keleti nyelvek professzora lett a lembergi egyetemen. Ezt az állását azonban egy szabadelvű színműve miatt elveszítette. Németországba menekült, áttért evangélikusnak, és megnősült. A szabadkőműves irányzattal is foglalkozott.

1810-ben Szentpéterváron, az Alekszandr Nyevszkij Akadémián a keleti nyelvek és a bölcsészet professzora lett, de ezt az állását – most a kantianizmus vádja miatt – már a következő évben el kellett hagynia. Ezután rövid ideig a volszki (szaratovi kormányzóság) nevelőintézet igazgatója volt, majd pedig Szaratovban élt barátai segélyadományaiból és irodalmi munkásságából.

1820-ban Szaratovban és környékén a német evangélikusok szuperintendense és az egyházi konzisztórium elnöke lett. 1833-ban visszakerült Szentpétervárra mint az egész birodalom főszuperintendense (püspöke) és egyházi tanácsosa. Ott halt meg 1839. december 15-én.

A magyar történetírásban kifejtett működésének elismeréséül a Magyar Tudományos Akadémia 1831-ben levelező tagjának választotta. Jelentős Magyarország történetéről külföldön írt nagy műve (Die Geschichte der Ungarn und ihrer Landsassen; tíz kötet, Leipzig, 1815–1825). További történelmi témájú munkái is vannak, írt például Corvin Mátyásról, illetve Attiláról. Önéletírása adalékokat szolgáltat a kor történetéhez. Ezeken kívül prédikációi, beszédei és értekezései jelentek meg nyomtatásban. Történeti műveinek az alapját főleg Pray, Katona és Stritter munkái jelentették.

Belső vívódások, kedvezőtlen események nehezítették életét és tevékenységét, de – mint egyházunk, a történettudomány és a szomszéd népek közötti kapcsolatok eredményes munkására – tisztelettel gondolunk reá!

Dr. Barcza Béla