A közelmúlt krónikája

Az 1920-ban alakult Országos Luther Szövetség egyházunkban kimagasló szolgálatot végzett a sajtó területén is. Talán nem mindenki tudja, hogy hetilapunkat, az Evangélikus Életet szervezetileg 1933-tól az Országos Luther Szövetség adta ki.

Nem véletlen az sem, hogy a Magyarországi Luther Szövetség soproni csoportjának alakulási éve 1991, amikor a líceum is újra megnyitotta kapuit az evangélikus gimnáziumban tanulni kívánó fiatalok számára. Ugyanis kezdettől fogva az volt a szándékunk, hogy az egyházi iskoláinkban tanuló ifjúságot bevonjuk a Luther-szövetség munkájába. Ezért érthető, hogy a licisták bekapcsolását egy evangélikus líceumi tanárnő, dr. Lang Jánosné szorgalmazta, aki nemcsak hogy megtette az első lépéseket a szövetség soproni csoportjának megalakulásakor, hanem mind ez idáig élen jár a szervezőmunkában, sőt a Magyarországi Luther Szövetségben a jegyzői tisztséget is betöltötte.

Mint a soproni csoportban kezdettől szolgáló lelkész, Isten iránti hálával az alábbi három tényt szeretném kiemelni.

Összejöveteleinket minden hónap második keddjének délutánján tartjuk a gyülekezeti nagyteremben, írásbeli meghívókkal és templomi hirdetésekkel invitáljuk azokat, akik tagdíjukkal támogatják az országos szövetséget, vagy meg kívánják hallgatni a meghívóban közölt témát. Az együttléten – melyet mindig áhítattal kezdünk – általában harminc–hatvan fő van jelen. Az áhítatot lelkész tartja, aki az ének és az imádság után igét hirdet, mely reformátorunk szerint „kőszálként megáll”, és „porba dönti” mindazt, ami Isten népét fenyegeti.

Az előadások témáját az előadók szakterületükről hozzák. Fontos, hogy előtérbe kerüljön a reformátori teológia Krisztus-központúsága és a mai ember számára való aktualitása. Ezért többször tartott előadást dr. Reuss András teológiai professzor, a Luther-szövetség országos lelkészi elnöke. A 2006. tavaszi szemeszterben utolsóként tartott előadásának ez volt a címe: Isten istensége és a krisztusi megváltás ereje – Luther értekezése az akarat szabadságáról.

A tizenöt év alatt bevontuk a soproni evangélikus tan- és nevelőintézményeink igazgatóit, tanárait, a művészeti élet képviselőit, az irodalom és a tudomány művelőit, sőt határainkon túli szolgálatvégzőket is meghívtunk (például Fónyad Pál lelkészt Ausztriából). Az együttlétek gazdagítása végett bekapcsoltuk egyházi iskolánk ifjúságát is; ők zenei és versbetétekkel örvendeztették meg a hallgatóságot.

A külföldi tanulmányutak mélyítették szövetségünk munkáját. Talán érthető, hogy a legtöbbször a reformáció hazájába kirándultunk, hogy megtekinthessük a Luther-emlékhelyeket. A hat tanulmányút során szerzett sok-sok élmény részletezésére e helyütt nincs mód. Az utak emlékét videofelvételek is őrzik.

A legmelegebb fogadtatásban Altensteinben részesültünk két út alkalmával is. Reformátorunk nyomdokain járva felkerestük Schmalkaldent, Eislebent, Erfurtot, Wittenberget, Wartburg, illetve Coburg várát, valamint Augsburgot.

1. nyarán Lützenben megálltunk a II. Gusztáv Adolf halála helyét jelző kőtömb előtt, közben énekeltük: „Ne csüggedj el, kicsiny sereg…” Imát mondtunk a svéd Lund dómjában, ahol ötven évvel azelőtt megalakult a Lutheránus Világszövetség. Aztán jött Dánia, ahol Koppenhágában tartottunk istentiszteletet. A németországi Lübben temploma előtt Paul Gerhardt lelkész, énekköltő szobrán a „Befiel du deine Wege” – „Bízd rám útjaidat” – felirat erősítette meg bennünk annak a reményét, hogy épségben érünk haza, bár Német- és Lengyelországban akkor éppen áradás pusztított. Egy másik utunk a felvidéki evangélikus városokba vezetett: Eperjesre, ahonnan Kolbenheyer Sopronba került; Kassára, Rozsnyóra, Rimaszombatba, Losoncra, ahol magyarul hangzott az ismertetés a lelkészek ajkán.

Egyik nyári körutunkon elérkeztünk Svájcba, Bernbe és Bázelbe. Ez utóbbi városban a német gyülekezet istentiszteletén szolgáltunk, ahol magyar ajkú testvérek is velünk voltak. Útjainkon reggel és este a buszban tartottunk áhítatot a kiránduláson részt vevő lelkészek vagy teológushallgatók szolgálatával. Vasárnaponként egy-egy gyülekezet istentiszteletén vettünk részt.

E cikk írója Istennek ad hálát azért, hogy a kirándulások alkalmával lehetősége volt igét hirdetni magyar, illetve német nyelven Altensteinben, Bázelben, Eperjesen, Koppenhágában, illetve Schmalkalden elővárosában. A szolgálatok végzésébe többször bekapcsolódtak az útitársak is énektanítással, beszámolóval, imádsággal.

Szimon János