A hét témája

Hiába az ELTE Folklore Tanszéke, valamint az evangélikus vallási néprajzi munkacsoport felhívása, úgy tűnik, sem a lelkészek, sem a teológusok, sem a néprajzkutatók vagy mások nem kívántak beteljesedni a Szentlélekkel.

A konfirmációról szóló tavalyi konferencia után a munkacsoport tagjai az idén Mennybemenetel és pünkösd az evangélikus közösségekben alcímmel rendeztek újabb tanácskozást május 24-én. Már a szervezés is nehézségekbe ütközött, hiszen a felkért előadók sorra mondták vissza a meghívást, így a tervezett kétnapos helyett ezúttal csak egynapos lett a konferencia. Így utólag nézve talán jobb is. A posta ördöge is munkálkodott a meghívók szétküldésekor, ám mindezek ellenére Gáncs Péter püspök üdvözlő szavai után gazdagabbak lettünk néhány remek előadással, néhány igen jó és termékeny vitával – mind a teológiai részben, mind később a néprajziban is.

A szervezés alatt rá kellett döbbennem arra is, hogy nem ismerjük lelkészeink, egyetemi tanáraink tudományos munkáját. Szinte még azok sem, akik egymás közvetlen környezetében dolgoznak. Éppen ezért az egyháztörténeti áttekintés okozta a legnagyobb gondot, ám úgy érzem, hogy Korányi András személyében a megfelelő teológusra találtunk. Előadásában éppen azokat a kérdéseket ragadta meg, amelyek e konferencia megszervezésére ösztökéltek: azaz a mennybemenetel és a pünkösd mai értelmezése, avagy mit kezd a 21. század embere e két ünneppel? Vajon érzi-e a Szentlélek erejét? Az intézményesült egyház azt a szerepet tölti-e be, amelyre megalakult, amelyre hivatott? (A szerző előadásából részleteket olvashatnak lapunk 8. oldalán. – A szerk.)

Ifj. Hafenscher Károly már tavaly is elfogadta a konferenciára való felkérésünket, így ez alkalommal is természetes volt, hogy foglalkozunk liturgiai kérdésekkel. Finta Gergely referátumát hallgatva éreztük azt, hogy talán mégiscsak bűn megszabni az előadások terjedelmét, hiszen pünkösdi énekeink részleteit szívesen hallgattuk volna hosszabban is. Voigt Vilmos összehasonlító vallástörténeti szempontból beszélt a pünkösdről, mintegy átmenetet képezve az egyháztörténet és a vallási néprajz között.

Bár néha úgy gondoljuk, hogy a pünkösd kapcsán már mindent szokást leírtak és bemutattak többszörösen is – például a májusfa állítását és kitáncoltatását, a pünkösdi király vagy királyné választását –, a délután folyamán kiderült, hogy akad még tennivalónk bőven. A németség köréből származó adataink szórványosak, a vendek még csak említésre sem kerülnek, a felvidéki és vajdasági magyar evangélikusság szokásairól sem olvashatunk a néprajzi leírásokban. Tátrai Zsuzsanna, Krupa András, Lakatos-Bakó Melinda, Baksa Brigitta vagy Tabajdi Zsuzsanna előadásaiból mégis rengeteg adatot ismertünk meg a magyar, szász és szlovák közösség életéből, amelyek útmutatást adnak a további kutatásokhoz. A konferencia méltó zárásáról pedig a teológusok gondoskodtak Finta Gergely vezetésével, akik néhány pünkösdi dalt adtak elő.

A fentiek alapján azt gondolhatják kedves olvasóink, hogy a konferencia sikeres volt. Az előadások szempontjából igennel is kell felelnem, ha egy szűk szakmai tanácskozást kívántunk volna tartani. Ám mi lelkészekhez, diákokhoz, tanárokhoz, kutatókhoz, hívekhez és nem hívőkhöz egyaránt szerettünk volna szólni. Ezt a célunkat nem teljesítettük. A távol maradt hallgatóság egy része arra hivatkozott, hogy az egyik levezető elnöknek Donáth Lászlót kértük fel (a lelkészt, nem pedig a politikust!). Úgy gondolom, hogy azok a lelkészek és teológiai tanárok, akik jelen voltak, egy termékeny és előremutató vitában vehettek részt, éppen a levezető elnök teológiai tudásának köszönhetően. Ugyanakkor tavalyi konferenciánkon sem képviseltették magukat a lelkészek és teológusok olyan számban, ahogy elvártuk volna, sőt a néprajzi előadások alatt akkor is alig akadt egyházi képviselő.

Ezért úgy érzem, hogy mindazok, akik kifogásokat kerestek, egy tanszék és két kutatócsoport munkáját vették semmibe, meg sem kísérelve megadni – helyesebben visszaadni – a tudománynak és a kultúrának a méltóságát. Éppen annak a tudománynak, a néprajznak, amelynek egyetemi oktatásáért és műveléséért a konferencia másnapján Voigt Vilmos Lukács György-díjat kapott.

Veres Emese-Gyöngyvér