A hét témája

Születésnapra várunk. A keresztény egyház születésnapjára. Mindannyian számtalanszor vártunk már születésnapra. Szeretjük az ünnep kivételes hangulatát, a meglepetést, az ajándékozás titokzatosságát, és kívánjuk, hogy újra és újra átélhessük.

Amikor olyan személyes ajándékot készítünk, amelyben benne van „szívünk-lelkünk”, felfokozott lelkesedés hat át minket. Azon a születésnapon, amelyet most várunk, hiányoznak anyagi világunk gyönyörködtető kellékei. A tiszta Lélek ajándékait kapjuk. A teremtés, az alkotás, az együttérzés, az odafigyelés és elsősorban az alázat lelkét. Pilinszky János szavai szerint az alázat az igazi tudás és az igaz megismerés kapuja. Minden nemes cselekedet előfeltétele.

Lépjünk be most közösen ezen a kapun, és próbáljunk elkérni az igaz ismeret végtelen mezejéről néhány virágot, majd helyezzük jelképes csokrunkat a pünkösdi oltárra, közös asztalunkra! Kérjük, hogy üres, fajsúlytalan, filléres emberi gondolatok helyett a létezés erejével átitatott, egyszerű, tiszta felismerésekre jussunk.

Istenünk! Mi lehet első gondolatunk, amelyért az első ünnepi virágot elkérhetjük tőled, a végtelen mező Urától? – A hálaadás. Hálaadás az ígéretért, a születésért, a tanításért, a megváltásért, az első keresztény pünkösdért és az örök hűségért, amely nélkül a reménytelenség sötét ereje már rég felemésztett volna emberséget és emberiséget. Vajon kihez fordulhatnánk rajtad kívül, ha megfáradunk, és meg vagyunk terhelve? Ki lenne velünk, ha nem te, amikor már nem foghatjuk szüleink kezét, és a földi atyák távozásával csak a szomorú árvaság emészti lelkünket? „…veletek vagyok…” – kezdődik az örök hűség mondata (Mt 28,20).

A második virágodat, Uram, azért az imáért kérjük, amelyet nekünk ajándékoztál, és amelynek teremtő erejét talán soha nem érthetjük meg teljesen földi létünk ideje alatt. A hozzád fordulás lehetőségével megmutattad számunkra kétfajta létminőségünk összetartozását. Tudjuk, csak feléd fordulva nyithatjuk meg szívünket embertársaink előtt. A veled való közösség egyben velük való közösséget jelent. Asztalod körül összegyűlve csak úgy kerülhetünk közelebb egymáshoz, ha a középpont felé törekszünk. Pedig mi mennyire szeretnénk egyik társunkhoz közelebb húzódni, a másiktól pedig eltávolodni! Ilyen a természetünk, hiszen tudod. „A második pedig hasonlatos ehhez…” – mondtad (Mk 12,31; Károli-fordítás). Jó lenne, ha mindannyian tudnánk, hogy ez a mondat a hit és az erkölcs teljes egységét fejezi ki. A „Mit remélhetek?” és a „Mit kell tennem?” kérdése csak együtt válaszolható meg.

Engedd meg, hogy végül harmadik virágodért folyamodjunk, amelyet a teológiai erények – a hit, a remény és a szeretet – hármasságának ismeretéért kérünk. Te tudod, Uram, hogy mennyire szeretjük az emberiséget, csak a körülöttünk élőket viseljük el nehezen. A szenvedés értelmét is elfogadjuk, csak a sajátunkat nem értjük. Megbékélünk a halállal is, csak a saját elmúlásunkra ne kelljen gondolnunk. Gyönyörű „eszményként” hirdetjük a hitet, de vajon megértjük-e egyszer üzeneted igaz tartalmát: a te hited tartott meg téged. Hálát adunk, hogy apostolod által még egyszer megmutattad, hogy a hit és a remény hozzád vezető, sokszor rögös és hosszú útját egyedül a szeretet rövidítheti le. Albert Schweitzer gondolatát idézve: „Aszeretet közösségébe tartozók létezése belső összefüggésben van egymással…” – azaz veled és embertársainkkal.

Rövid együttlétünk végéhez közeledve kérünk téged, akitől létét nyeri minden létező, hogy anyaszentegyházunk születésnapján a tőled kapott igaz ismeret virágaival szentelhessük meg az ünnepet. Szeretnénk mi is igazi hívek lenni, híven, azaz hűen szolgálni és megérdemelni a te örök hűségedet.

Jöjj, teremtő Szentlélek!

Dr. Guóth Emil