Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 23 - Varadinum

Keresztutak

Varadinum

Egyházak és civilek ünnepe Nagyváradon

A nagyváradi történelmi egyházak, civil és politikai szervezetekkel karöltve, 1992 óta évente megszervezik a Varadinum elnevezésű egyhetes ünnepségsorozatot. A sorozat keretében a Nagyváradi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség ünnepi istentiszteletet tartott május 17-én.

Az alkalom vendége volt a debreceni Monteverdi kórus, valamint a budapesti Luther Kiadó. A közelmúltban felújított templom padjai megteltek az istentiszteletre. A nagyszámú érdeklődő mellett a történelmi testvéregyházak képviselői, a város közéleti személyiségei és a civil szféra vezetői is részt vettek a rendezvényen.

Szívet melengető, lelket felemelő módon csendült fel Monteverdi Cantate Domino canticum novum című szerzeménye. A kórus – Pazár István és Takács Ildikó karnagyok vezetésével – mindenkit elbűvölt. Az egymás után elhangzó Monteverdi-, Schubert-, Liszt-, Kodály- és Halmos-művek valódi zenei élményt nyújtottak a hallgatóságnak.

Ezután következő, Ézs 25,1–5 alapján tartott igehirdetésében e sorok írója – a helybeli evangélikus lelkész, espereshelyettes – Romániának az Európai Unióhoz való közelgő csatlakozására gondolva hangsúlyozta: „A közelmúlt azt igazolta, hogy a megmaradásért folytatott küzdelmünkben csak magunkra és az Úristenre számíthatunk. Istennel azonban nekünk, erdélyi magyaroknak is van a szülőföldünkön jövőnk, életünk és reménységünk. Isten nélkül sehol senkinek sem lehet tartós boldogulása vagy megmaradása… Isten tartott meg minket eddig is a történelem zivatarában, és az Úristen fog ezután is minket – minden Krisztusban hívővel együtt – megtartani.” Szavait az evangélikus vallású Gusztáv Adolf svéd király biztatásával zárta: „Ne csüggedj el, kicsiny sereg, szívedet ne rémítse meg sok ádáz ellenséged.”

Catalan Tünde, a gyülekezet kántora ezután Bach G-dúr fúgáját adta elő, majd az egyházi képviselők üdvözölték a jelenlevőket. A köszöntő szavak után ismét a kórus következett. A művek közül két kompozíciónak (Liszt: Tavasz, illetve Kodály: Siratóének) Váradon ez volt az ősbemutatója. Nem kisebb lelkesedést keltett a hallgatóságban az a két hangulatos spirituálé, amellyel a kórus hangversenye zárult.

Az istentisztelet előtt és után Kendeh K. Péter, a Luther Kiadó igazgatója és Csabay Árpád helybeli segédlelkész a templom udvarán kialakított könyvesstandnál fogadta az érdeklődőket, akik éltek is a lehetőséggel, és szívesen lapozgatták, vásárolták a köteteket.

A maradandó lelki táplálék után a nőszövetség tagjai gasztronómiai finomságokkal fogadták a jelenlevőket: az ünnepség közös agapéval zárult a Nagyváradi Evangélikus-Lutheránus Óvodában.

Mátyás Attila