Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 23 - Evangélikus középiskolák angolversenye

Kultúrkörök

Evangélikus középiskolák angolversenye

Nem mindennapi rendezvény pezsdítette fel május 25-én a Budapest-Deák Téri Evangélikus Gimnázium egyébként sem eseménytelen életét. Az intézmény első alkalommal rendezte meg a „five-minute presentation” angolversenyt, amelyre az ország minden részéből érkeztek versenyzők.

Az esemény Kézdy Edit igazgató köszöntőjével kezdődött, amelyet egy rövid, énekléssel tarkított és – természetesen – angol nyelvű áhítat követett. A nap folyamán összesen tizenöt rövid előadást tartottak az Aszódról, Sopronból, Nyíregyházáról, Miskolcról, Győrből, Békéscsabáról és Budapestről érkezett tanulók. A jelenlévők betekinthettek a csángó kultúrába, ismereteket szerezhettek Brazíliáról, a dzsesszzenéről, a fotózás műhelytitkairól vagy éppen a média világáról, hogy csak egy párat említsünk a változatos témákból.

A prezentációkat nemcsak a közönség, hanem a zsűri is nagy izgalommal hallgatta. A bírálóbizottságba szaktekintélyeket is sikerült megnyerni: a zsűri elnöke Kelemen Ferenc, az Oxford University Press kiadó magyarországi képviselője volt, tagjai pedig Enyedi Ágnes egyetemi tanársegéd (ELTE), Gáncs Péterné, illetve Sarah Gibson, a Timóteus Társaság munkatársa.

Az előadásokat egy-egy kávészünet és a rövid ebédszünet szakította csak meg, míg végül kora délután megszületett a várva várt döntés. A zsűri a hosszú tanácskozás után kiosztotta a három dobogósnak és a két különdíjasnak járó jutalmakat, amelyeket az angol illetőségű kiadó ajánlott fel. Senki sem távozott azonban üres kézzel, mindenki kapott fáradozásáért egy könyvet és egy oklevelet is.

Láng Júlia 11/b osztályos tanuló, Budapest-Deák Téri Evangélikus Gimnázium